Hirdetés

Véglegesek a női kézisek BL-középdöntőjének csoportjai

„Túljutottunk a halálcsoporton" – állapította meg Isabelle Gullden, a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatának svéd irányítója, miután címvédőként, a Midtjylland ellen aratott vasárnap esti 26-20-as hazai győzelmükkel végül a Győri ETO mögött csoportmásodikként kvalifikáltak a Bajnokok Ligája január végén kezdődő középdöntőjébe. 

Krónika

2016. november 21., 17:132016. november 21., 17:13

A C jelű kvartett összetettjében ugyan megelőzték az Eliza Buceschit soraiban tudó dán együttest, de a második középdöntős csoportba mindössze két pontot vittek magukkal, mert a másik két győzelmüket azzal az orosz Rosztov-Donnal szembe érték el, amelyik sereghajtóként kiesett a legrangosabb európai kupasorozat mezőnyéből. Eközben a Midtjylland a CSM elleni hazai sikere mellett a Győr ellen szerzett két pontot is magáénak tudja a Krim Ljubljanával, a Larvikkal és a Team Esbjerggel teljes hatosban.

Cristina Vărzaru szerint a skandináv kézilabda már nem olyan erős, mint régen volt, ezért elviekben a folytatásban még sereghajtóként is egyszerűbb dolguk lesz. „Ez persze nem azt jelenti, hogy ingyen kapták a mezeiket\" – tette hozzá a vasárnap este két látványos találatot jegyző CSM-sportoló. Csapattársa, Majda Medmedovics ugyanakkor bízik abban, hogy ezután is ugyanolyan jól fognak majd játszani, mint ahogyan azt Aurel Roșca edző érkezése óta teszik. A Ferencváros, mint ismeretes, a másik ágon szerepel a Vardar, a Buducsnoszt, a Metz, a Thüringer, az Asztrahanocska társaságában.

A középdöntős mérkőzések ugyanakkor majd csak január végén kezdődnek, addig pedig az állás, I. csoport: 1. Vardar Szkopje 7 pont, 2. Buducsnoszt 6, 3. Ferencváros 5, 4. Metz 4, 5. Thüringer 2, 6. Asztrahanocska 0; II. csoport: 1. Győr 6 pont, 2. Krim Ljubljana 6, 3. Larvik 4, 4. Midtjylland 4, 5. Team Esbjerg 2, 6. Bukaresti CSM 2.

A vasárnap este lezárult BL-csoportkör sereghajtói, mint ismeretes, az EHF-kupa tizenhatos főtábláján folytatják. Ebben a sorozatban idén kudarcot vallottak a romániai együttesek, hiszen a Brassói Corona, a CSM Roman és a Ploiești után vasárnap a Brăila is kiesett a selejteztezőben: Szűcsz Gabrielláék a hazai 25-24 arányú sikerük után most 34-23-ra kaptak ki Norvégiában a Byasentől.

A női kézilabdázók mostantól már a decemberi svédországi Európa-bajnokságra készülnek, amelyen az elmúlt időszak meccsei azért éreztetni fogják a hatásukat, hiszen például Kim Rasmussen szövetségi kapitány magyarországi keretéből kikerült a győri Korsós Dorina, aki a hétvégén elszenvedett térdsérülése miatt kénytelen pihenőt tartani. Hozzá hasonlóan csapattársa, a hétfőn orvosok által megvizsgált Tomori Zsuzsanna sem bírná a sorozatterhelést, ezért a bejelentés szerint – a várakozásoknak megfelelően – a 29 éves átlövő sem vesz majd részt a kontinensviadalon.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés