2008. november 28., 15:152008. november 28., 15:15
„Csak nagyon nagy szerencsével juthattunk volna tovább a csoportból – ismerte el Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa. – A Chelsea és a Roma jóval értékesebb csapattal rendelkezik, mint amilyen a miénk, a Bordeaux-nak pedig nagyobb a tapasztalata. Mindent összevetve remélem, hogy a BL-szereplésünkkel mi is szereztünk olyan tapasztalatokat, amelyek kamatoztathatók a jövőben”. Az üzletember hozzátette, balszerencséjük is volt, a leginkább verhető ellenfél, a Bordeaux ellen mindkét elvesztett összecsapáskor pontot szerezhettek volna, és akkor tovább álmodhattak volna a folytatásról. A Traian Băsescu román államfő által is a helyszínen megtekintett AS Roma elleni kolozsvári mérkőzésen is úgy tűnt, a bátor játékot mutató CFR pontot vagy pontokat szerezhet, ám a mérkőzés elején a látványos támadásvezetések nem végződtek eredményesen. Nem úgy, mint a rómaiak legelső helyzete, amely egy nagy védelmi hibának tudható be. Sousa nem futott Perrottával az alapvonal felé csorgó labdáért, nem úgy, mint Stăncioiu, aki felesleges kilépésével ajtó-ablak helyzetbe hozta a kapu elé befutó Brighit – az olasz játékos könnyedén passzolta az üres kapuba a Perrottától érkező labdát. A felháborodott kolozsvári közönség ezután füttykoncerttel kísérte a kapus labdaérintéseit. Stăncioiu Totti bal sarokba helyezett szabadrúgásánál szintén tehetetlen volt, de Yssouf Koné több CFR-es helyzet után a 30. percben visszahozta a reményeket. A játék alapján úgy tűnt, a kolozsváriak akár fordítani is képesek lehetnek, ám egy óra elteltével a vendégek harmadik, a kapu felületére érkező lövése a harmadik olasz, és a második Brighi-gólt jelentette, és a CFR innen már nem tudott felállni.
| A csoport: Kolozsvári CFR–AS Roma 1-3 (Y. Koné 30., ill. Brighi (11., 64.), Totti 23.) Girondins Bordeaux–Chelsea 1-1 (Diarra 83., illetve Anelka 60.). | A csoport állása: 1. Roma 9 pont 2. Chelsea 8 3. Bordeaux 7 4. CFR 4 |
| B csoport: Anorthoszisz Famaguszta–Werder Bremen 2-2 (Nikolau 62., Savio 68., ill. Diego 72. – 11-esből), Hugo Almeida 87.), Internazionale–Panathinaikosz 0-1 (Sarriegi 69.). | A csoport állása: 1. Inter 8 – már továbbjutott 2. Panathinaikosz 7, 3. Anorthoszisz Famaguszta 6 4. Werder Bremen 4. |
| C csoport: Sporting Lisszabon–FC Barcelona 2-5 (Veloso 65., Liedson 66., ill. Henry 14., Piqué 18., Messi 49., Caneira 67. – öngól, Krkic 73. – 11-esből), Sahtar Doneck–FC Basel 5-0 (Jádson 32., 65., 73., Willian 50., Szeleznov 75.). | A csoport állása: 1. Barcelona 13 –továbbjutott 2. Sporting 9 – továbbjutot 3. Sahtar 6, 4. Basel 1. |
| D csoport: Atlético Madrid–PSV Eindhoven 2-1 (Simao 14., Maxi Rodriguez 28., Koevermans 47.) FC Liverpool–Olympique Marseille 1-0 (Gerrard 23.). | A csoport állása: 1. Atlético 11 pont (9-4) – már továbbjutott 2. Liverpool 11 (8-4) – már továbbjutott, 3. Marseille 3 (5-7) 4. PSV 3 (4-11) |
„Elértük korlátainkat, néha át is léptük őket. Véget ért a kaland: szép volt, büszke vagyok csapatunkra a megszerzett 4 pont miatt. Remélem, hogy megint megnyerjük a román bajnokságot, és akkor már több tapasztalattal vághatunk neki az új kalandnak” – mondta Iuliu Mureşan, a kolozsvári klub elnöke. Maurizio Trombetta vezetőedző sem szégyenkezett a rómaiak elleni sorsdöntő kudarc után: „Nem úgy szerepeltünk, mint ahogyan elkezdtük, de az AS Roma ellen is bebizonyítottuk, helyünk van a Bajnokok Ligájában. A csoport nekünk köszönhetően is lett a vártnál jóval kiegyenlítettebb az erőviszonyokat tekintve, büszke vagyok tanítványaimra” – mondta a CFR trénere, aki a Chelsea otthonában búcsúzik el tanítványaival együtt a legrangosabb európai kupasorozattól. A 8 pontos londoniaknak fontos lesz a győzelem, ugyanis csak ez esetben lehetnek biztosak a nyolcaddöntős szereplésben. A 9 pontos Roma és a 7 pontos Bordeaux az olasz fővárosban játszik sorsdöntő mérkőzést. Az A csoport továbbjutói mellett már csak egyetlen nyolcaddöntős hely tulajdonosa nem ismert, amiért az Intert Milánóban legyőző Panathinaikosz és a Werder Brement kiejtő Anorthoszisz Famaguszta versenyez a B csoportban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.