
2011. február 24., 10:072011. február 24., 10:07
Időközben tárgyalásokat folytatott a városvezetéssel, de ezek nem zárultak eredménnyel, most pedig eljött a pillanat, amikor már nincs tovább. „Nagyon szerettük volna megnyerni a bajnokságot, és épp most, amikor az élen állunk, mindennek vége. A célkitűzéseinket teljesíthettük volna, de anyagi támogatás nélkül nem lehet. A hír sokkoló számomra és a játékosok számára is” – fogalmazott Gligore Czari.
A Resicabánya a tél folyamán 10 meghatározó játékosát is elvesztette, ennek ellenére múlt héten átvette a vezetést a Székelyudvarhelyi KC-tól. A Krassó-Szörény megyeiek éppen az egy ponttal kevesebbel rendelkező SZKC (22 pont) elleni hétvégi hazai rangadóra készültek, amikor megtudták a hírt. A székelyföldi együtteshez tegnap még semmilyen értesítés nem érkezett, a tervek szerint ma utaztak volna Resicabányára. A szabályzat értelmében, ha egy csapat visszalép, törlik addig elért eredményeit, azaz az SZKC 2 pontot veszítene. A harmadik helyezett Konstancai HCM (21 pont) viszont csak egyet, így a címvédő tengerpartiak pontszámban beérnék az SZKC-t.
| A Román Kézilabda-szövetség ügyvezető tanácsa elfogadta a Nemzeti Liga lebonyolítási rendszerének megváltoztatását, így – amint arról korábban beszámoltunk – a női és férfiélvonal mezőnye 14-14 csapatról 12-12 fősre csökken a 2012/2013-as idénytől kezdve. Ekkor az alapszakaszbeli küzdelmek után rájátszás következik, ám nem három értékcsoportban, ahogyan azt tervezték, hanem csak kettőben, azaz az első hat helyezett a felsőházban, az utolsó hat pedig az alsóházban folytatja a küzdelmeket. A változtatások azt jelentik, hogy a 2011/2012-es idény végén kettő helyett négy csapat búcsúzik az élvonaltól. |
Az UCM visszalépése más miatt is kétségbeejtő: a hétvégén bejutott a KEK negyeddöntőjébe, ám itt sem folytathatja menetelését. Ráadásul visszalépés esetén az európai szövetség pénzbüntetéssel és kétéves eltiltással is sújtja majd a klubot, a következő idényben pedig Románia egy csapattal kevesebbet indíthat a nemzetközi porondon. Cristian Gaţu, a román szövetség elnöke tegnap még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott a Resica megszűnéséről, de jelezte, a román kézilabdasport presztízsének védelme érdekében mindent megtesznek majd, hogy megakadályozzák az UCM visszalépését.
A resicai férfi kézilabdacsapat feloszlatásával egy igazi sikertörténet ér szomorú véget. A csapat 2004-ben jutott az élvonalba, és 2007-ben – első európai kupaszereplésekor – már megnyerte a Challenge Kupát, amelyben 2008-ban és 2009-ben is diadalmaskodott. A Nemzeti Ligában 2008-ban bronz-, 2009-ben és 2010-ben pedig ezüstérmes lett, és tavaly megnyerte a Román Kupát. Adrian Chebuţiu klubelnök tegnap megköszönte mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a kézilabdacsapat Krassó-Szörény megye legjobb együttesévé váljon, és különösen hálás volt azoknak, akik az utolsó pillanatig kitartottak a csapat mellett. Chebuţiu – akit a korrupcióellenes ügyosztály munkatársai adócsalás vádjával múlt héten őrizetbe vettek, ám most már szabadlábon védekezhet – nem sokkal ezután bejelentette, lemond az UCM gépgyártó üzemnél betöltött igazgatói tisztségéről is.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.