Hirdetés

Vb-történelmi fordítással nyert Románia a kanadaiak ellen

Lelkesítő győzelemnek nevezte Lynn Howells szövetségi kapitány azt a Kanada ellen aratott, 17-15 aranyú sikert, amellyel Románia rögbiválogatottja beírta magát a világbajnokságok történetébe.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. október 07., 14:352015. október 07., 14:35

A „Tölgyek” ugyanis 15-0-s hátrányról fordítottak kedd este a „Juharlevelesekkel” szemben, márpedig ilyen nagy arányú hátrányt korábban még senki sem tudott ledolgozni a vb-n úgy, hogy nyerni is tudjon.

A D csoportban előzőleg a franciáktól és az írektől vereséget szenvedő román csapat ráadásul a meccs első felében nem igazán mutatott arra utaló jeleket, hogy hasonlóra képes lenne. Dumitraș Haralambie, a sportági szövetség hazai vezetője ugyan az összecsapás előtt nagyon bizakodva nyilatkozott, de a pályán egyértelműen a kanadaiak uralták a játékot.

A védekezésre összpontosító Románia támadásban sokkal lassúbb volt, nem találta a rést ahhoz, hogy átvigye a labdát az alapvonalon – amikor pedig először sikerült, az érvénytelennek bizonyult. A kombinatívan, gyorsan és kreatívan építkező ellenfél a 11. percben büntetőből szerzett vezetést, majd a félidő hajrájában, emberelőnyös helyzetben bevitte az első célt. A bónuszrúgást ugyan kihagyták, de kevéssel a szünet után újabb célt jegyeztek és akkor már a plusz két pontot is hozzáadták az eredményükhöz.

Románia walesi szövetségi kapitánya újabb cseréket hajtott végre, többek között pályára küldte a kolozsvári Gál Csabát is. Az igazi fordulat azonban az 53. percben következett be, amikor is Macovei bevitte csapata első célját, a jutalomrúgást pedig az előzőleg büntetőt hibázó Vlaicu váltotta pontokra. Ugyanez a két játékos volt az, akik a hajrában dupláztak, majd Vlaicu két perccel a játékidő vége előtt egy büntetőből beállította a végeredményt.

„Játékosaim odaadása és elszántsága révén sikerült. Mindig mondtam, hogy számunkra ez az elődöntő. Most következik az Olaszország elleni finálé” – fogalmazott Howells, emlékeztetve arra, hogy elutazásuk előtt két győzelmet céloztak meg, Kanada és Olaszország ellen. Az olaszok korábban 23-18-ra legyőzték Kanadát, és a már biztos továbbjutónak számító Írország (14 pont) és Franciaország (14 pont) mögött 5 ponttal a harmadik helyen állnak a kvintettben. Románia 4 ponttal a negyedik, Kanada – amelyik számára már befejeződött a seregszemle – pedig nyeretlenül, de két alkalommal is begyűjtve a vesztesbónuszt, 2 ponttal sereghajtó.

„Az olaszok elleni meccs nagyon nehéz lesz nekünk, de egyszerűbb helyzetben vagyunk a kanadaiak elleni siker miatt” – tette hozzá a szövetségi kapitány. Románia a D csoport utolsó fordulójában, vasárnap mérkőzik meg az olaszokkal (DigiSport, 16.30), és ha sikerül nyernie, akkor egyenes ágon kijut a soron következő világbajnokságra. Ugyanaznap rendezik majd a kvintett rangadóját, amelyen a már biztos negyeddöntős franciák harcolnak az írekkel az elsőségért.

A keddi játéknap másik mérkőzésén a Fidzsi szigetek 47-15-re legyőzte Uruguayt, de az A csoportban már korábban eldőlt, hogy Ausztrália (13 pont) és Wales (13) folytatja az egyenes kiesés szakaszban, Fidzsihez hasonlóan a házigazda Anglia (6) és a sereghajtó Uruguay is búcsúzik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés