Hirdetés

Vásárhelyi csetepaté a Malagába távozó ifjú tehetség miatt

Saját játékosaként próbálta eladni az Euroligában szereplő spanyolországi Unicaja Malagának a Maros KK a marosvásárhelyi Szász Albert Sportgimnázium kosarazóját, Rareş Uţát – vádolja a profi klub vezetőségét Csíki Zsolt igazgató.

Szucher Ervin

2012. december 04., 08:312012. december 04., 08:31

Miután a tanintézet igazgatóságának tudta és beleegyezése nélkül George Trif, az iskola tanára kivitte a 16 éves válogatott játékost Spanyolországba, és ott a Maros KK játékosaként kínálta fel több neves kosárklubnak, Csíki kénytelen volt a Román Kosárlabda-szövetséghez fordulni, és visszatartani a játékos zöldkártyáját.

„Rareş Uţă a sportgimnázium leigazolt kosarazója. Még csak kettős igazolása sincs, hogy a Maros KK vezetősége esetleg arra hivatkozzék. Egyszerűen ki akartak kerülni minket, és ki akartak tolni velünk” – hangoztatta panaszát a Krónikának Csíki Zsolt. Mint hozzátette, egy ötezer euró körüli vételárról van szó, ami a törvény és a logika szerint csakis azt az egyesületet illeti, amelynek igazoltja a játékos. Az igazgató nemcsak a Maros KK vezetőségére, hanem saját kollégájára és beosztottjára, Uţă edzőjére, George Trifre is neheztel, mivel az még csak be sem jelentette, hogy Spanyolországba utazik. „Ahogy Uţă a mi játékosunk, úgy Trif is a mi alkalmazottunk. Ő meg gondol egyet, munkaidőben felül a repülőre, és áruba bocsátja klubunk játékosát. Ezért bizonyos szankciókra számíthat” – tette hozzá Csíki Zsolt.

Kérdésünkre, hogy mivel bünteti az U16-os válogatott élére kinevezett trénert, az igazgató azt válaszolta, hogy mindössze írásbeli figyelmeztetéssel. Csíki szerint Trif komolyabb büntetésben is részesülhetne, ám mivel az átigazolási öszszegből az új törvények szerint a nevelőedző nem részesülhet egyetlen fillérben sem, a Szász Albert Sportgimnázium vezetője nem tartaná méltányosnak, ha meggondolatlan gesztusa miatt kollégáját anyagilag is sújtaná.

George Trif még így is igazságtalannak tartja felettesét. „Valóban tévedtem, hogy nem szóltam előre az igazgatónak, de indulásom előtt egész napos ellenőrzést tartott nálunk a szakszövetség. Ráadásul az igazgatóm tudhatott az utazásról, hisz az újságok már napokkal azelőtt megírták, hogy repülök a játékosommal Malagába. Most meg ez a fizetség: a tanítványom egy profi csapathoz kerül, én meg figyelmeztetésben részesülök” – háborgott Trif, aki szerint csak az nem téved, aki nem dolgozik. A klub ügyvezetője, Lorencz Lajos is úgy véli, a sportiskola igazgatója elvetette a sulykot.

„Ha jól belegondolunk, a Csíki által vezetett Szász Albert Sportgimnáziumnak sok köze nincs ehhez a játékoshoz. Úgy került Szászrégenből Marosvásárhelyre, hogy az apja ismert engem, és megbeszéltük az átigazolását. Amíg Régenben játszott, a sportiskola vezetői nem is hallottak róla” – fejtette ki lapunknak Lorencz. A Maros KK ügyvezetője szerint a Malaga egyik klubnak sem kellene fizessen, a játékos távozhatott volna egyszerű szülői beleegyezéssel is. „Ha viszont a spanyolok fizetnek, abból az ötezerből a sportgimnázium nem lát egy eurót sem, mert a pénz a miénk lesz!” – szögezte le Lorencz Lajos.

A Krónika a Maros KK hivatalos álláspontjára is kíváncsi lett volna. A külföldön tartózkodó Cornel Lungu klubelnök hiányában Kádár Zoltán sajtószóvivő elmondta, hogy Rareş Uţát nem a klub akarta eladni, hanem a játékos és a szülei döntöttek a rendkívülinek ígérkező lehetőség kihasználásáról. Ők voltak azok, akik a Fuenlabrada, a Murcia, a Sevilla és az Unicaja Malaga közül az utóbbi, euroligás klubot választották. „Uţă valóban nem rendelkezett kettős igazolással, mert néhány éve a szövetség sem ezt, sem a klubok közötti fúziót már nem engedélyezi. Az a csapat, amely a sportiskola neve alatt szerepelt a juniorbajnokságban, lényegében a mi csapatunk volt” – nyilatkozta a Maros KK illetékese.

Mint hozzátette, a Szász Albert Sportgimnázium mindössze a nevét adta, és a termet biztosította, a bajnokságban való részvétellel járó összes többi költséget a Maros KK és az önkormányzat állta. Kádár nem kívánta kommentálni Csíki Zsolt azon állítását, miszerint a Maros KK a sportiskola megkerülésével próbálta eladni a rendkívül tehetséges kosarazót. „Erről nem tudok, ez a két marosvásárhelyi klubvezetés ügye” – válaszolta Kádár Zoltán.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés