Hirdetés

Városi derbin javíthat a Kolozsvári CFR

Szorosabbá tette az élmezőny állását a Liga 1 hétvégi 19. fordulója, amelynek hétfő esti mérkőzésein a Marosvásárhelyi ASA látványos futballal verte 3-0-ra a vendég Piatra Neamţ-i Ceahlăult, miközben a Rapid gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán a kettős emberelőnyben játszó Viitorullal szemben.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. március 03., 18:592015. március 03., 18:59

A bukaresti vasutasok edzője, Cristian Pustai nagyon haragudott, amiért az első félidő hajrájában, alig három perc leforgása alatt Daniel Niculae és Josl is piros lapot gyűjtött be – úgy, hogy egyáltalán nem volt indokolt a szabálytalanságuk –, és ezáltal csupán egy ponttal gazdagodtak az összetettben.

Annak viszont örült, hogy araszolnak felfelé a tabellán. A Rapid különben kilenc emberrel a pályán is támadószellemben futballozott, a második félidőben többször is veszélyeztette Gheorghe Hagi haloványan teljesítő alakulatának kapuját.

Kivételt tehet az UEFA a nemzetközi szereplés feltételeiben?

Noha az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szabályzata alapján csődeljárás alatt álló klubok nem vehetnek részt a nemzetközi klubtornákon, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) vezetője, Gino Iorgulescu szerint évekkel ezelőtt még az ellenkezőjére is volt precedens, így most hivatalos kérdést intézett az UEFA-hoz az indulási jog tisztázására. Tájékoztatta a szervezetet a hazai élvonalban fennálló helyzetről, továbbá arról is, hogy a Román Kupa elődöntőjében érdekelt négy csapatból egyedül a Liga 1-ben listavezető Steaua nem áll csődvédelem alatt.

Ahogyan arról már beszámoltunk, a Kolozsvári Universitateának a Dinamo otthonában elszenvedett 3-0-s kudarca George Ogăraru vezetőedző menesztéséhez vezetett, hétfő estére pedig már az is hivatalossá vált, hogy Adrian Falub váltja a kispadon.

A szakember legutóbb a 2006–2007-es idényben feljuttatta a Szamos-parti egyetemistákat a Liga 1-ben, most pedig az élvonalban való bennmaradást kell majd kiharcolnia velük.

Falub épp a CFR elleni városi rangadón debütál szerdán a Román Kupa elődöntőjének első mérkőzésén, Eugen Trică, a fellegváriak szakvezetője pedig azt ígéri, hogy teljesen más játékfelállást vezet be: a középpályán már nem a megszokott „rombuszra” kell számítani.

Ami a saját csapatát illeti, úgy véli, hogy tanultak a Târgu Jiu-i Panduriitól elszenvedett 4-0-s vasárnapi vereségből. „Egészen biztos, hogy egy másik CFR-t látnak majd. A játékosok is tisztában vannak azzal, hogy legutóbb nem voltak elég elszántak, nem harcoltak eléggé, de szerdán már agresszíven, támadószellemben lépnek pályára” – magyarázta Trică, leszögezve, hogy a Román Kupa megszerzése változatlanul célkitűzéseik közé tartozik.

A CFR–U elődöntő első mérkőzését szerdán 21.30-tól a Sport.ro élőben sugározza. A másik ágon Ploieşti-i Petrolul–Steaua találkozót rendeznek csütörtökön.

A Liga 1 állása:

1. Steaua 19 14 2 3 36-9 44
2. Petrolul 19 11 6 2 31-11 39
3. Vásárhely 19 10 6 3 27-11 36
4. Craiova 19 9 6 4 23-20 33
5. Astra 19 8 8 3 33-16 32
6. Dinamo 19 9 5 5 31-26 32
7. Botoşani 19 8 4 7 23-25 28
8. Viitorul 19 5 7 7 23-26 22
9. Târgu Jiu 19 5 6 8 24-25 21
10. Chiajna 19 4 9 6 22-27 21
11. Brassó 19 5 5 9 21-30 20
12. Medgyes 19 4 7 8 19-26 19
13. Kolozsvári U 19 4 6 9 21-27 18
14. Iaşi 19 4 6 9 18-28 18
15. Rapid 19 3 6 10 8-24 15
16. Ceahlăul 19 3 6 10 14-32 15
17. Galac 19 2 6 11 7-28 12
18. CFR* 19 10 5 4 27-14 11

A CFR-től 24 pontot levontak

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés