Hirdetés

Varga Zsolt: jók a Fradi esélyei a Várad elleni Eurokupa-döntőben

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Jók a Ferencváros esélyei a Nagyváradi VSK ellen az április végén-május elején sorra kerülő, két mérkőzésből álló férfi vízilabda-Eurokupa-döntőben – mondta a zöld-fehérek vezetőedzője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

2017. február 19., 23:032017. február 19., 23:03

2017. február 19., 23:042017. február 19., 23:04

Varga Zsolt szerint a romániai csapat kissé „fekete lónak” számít. „Nagyon jól játszanak, jól összeszokott társaságról van szó” – fűzte hozzá, kiemelve, az FTC ugyanazzal az alázattal és felkészüléssel áll neki a finálénak, ahogy a montenegrói Jadran Carine elleni elődöntőnek is. Jelezte: örülne, ha Nagyváradon kezdenének. 

Hangsúlyozta, a döntőbe jutás fontos mérföldkő a csapatnak, az elmúlt öt év befektetett munkájának visszaigazolása ez az eredmény. Nem juthattak volna eddig, ha „az elnök, illetve a klub nem biztosította volna ezt a támogatást a csapatnak\", (...) „az a legfontosabb, hogy hittek bennünk és keményen dolgoztunk”. Varga Zsolt kiemelte: százszázalékosan hitt benne, hogy le tudják győzni a montenegrói együttest. Könnyebben is alakulhatott volna a mérkőzés, látva az elején kihagyott helyzeteket – tette hozzá. Elmondta: nagyon sokat elemezték a Jadran Carine játékát, és úgy érzi, jól sikerült felkészülni ellenük. Kitért arra is: „mostanában túl sokszor kaptunk ki Montenegrótól”, ezért adott egy kis pluszmotivációt is, hogy legalább klubszinten visszavághassanak nekik. Gyorsan, pontosan, hátul nagyon stabilan játszanak – jellemezte az ellenfelet.

A Ferencváros az elődöntő szombati visszavágóján 6-4-re legyőzte a Jadran Carine együttesét, így 17-16-os összesítéssel jutott a fináléba. Az FTC húsz év elteltével játszhat ismét döntőt ebben a sorozatban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés