Hirdetés

Váradról rabolta el a pontokat a Maros KK

Szezonbeli eddigi egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el hazai pályán a tavalyi bajnokságban ezüstérmes Nagyváradi VSK férfi élvonalbeli kosárlabdacsapata, amikor hétvégén 87-65-re kikapott a Marosvásárhelytől.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. március 01., 19:422015. március 01., 19:42

„Ez nagyon megnehezíti a feladatunkat az összetettben” – mutatott rá a következményekre Cristian Achim, a Körös-parti piros-kékek vezetőedzője, hozzátéve, hogy a már eddigi is „kényes” helyzetükből csak a kitartás jelenthet kiutat. Akárcsak korábban, úgy most is rámutatott arra, hogy a katasztrofális idényüket elsősorban a folyamatos sérülések idézték elő, hiszen a hiányos keretnek legtöbbször improvizálnia kellett.

A váradiak kispadja a Maros KK elleni összecsapáson is rövid volt, hiszen Achimnak ezúttal a korábban verekedés miatt egy fordulóról eltiltott két alapemberét is nélkülöznie kellett és meglátása, hogy a Târgu Jiu elleni meccsen – múlt héten – kirobban dulakodás hatása még mindig érződött a tanítványain. Emiatt fordulhatott az elő, hogy a váradiak szinte az első pillanattól az utolsóig alárendelt szerepben kosaraztak a jól védekező vendégeikkel szemben, akiknek még Dillont és Markovicsot is sikerült hatástalanítaniuk.

„Az a fontos, hogy kialakultak a játékviszonyok, innentől kezdve, már egyszerűbb a feladat. Jó kosarasaim vannak” – értékelte Audriusz Prakuratisz, a Maros KK edzője, aki mint ismert, azért tért vissza a csapathoz, hogy továbbjuttassa a rájátszásra. A szakember úgy gondolja, hogy javult a védekezésük, de a támadásban is hatékonyabbak, és ennek köszönhető, hogy irányítása mellett a csapat sorozatos győzelmeket könyvelt el az utóbbi fordulókban. 

A 21. forduló többi eredménye: Medgyes–Ploieşti 74:77, Craiova–Kolozsvári CSU 67:59, Steaua–Temesvári Timba 102:82, Nagyszeben–Târgu Jiu 76:80. A tabella élén Ploieşti (35 pont), Steaua (35), Kolozsvári U-BT (31) a sorrend.

A váradiak ugyan az összetett negyedik helyén álltak, de egy mérkőzéssel többet játszottak riválisaiknál. A Maros KK (29 pont) előrelépett a hetedik helyre.

Papírforma eredményekkel zárult hétvégén a női élvonalbeli kosárlabda-bajnokság alapszakasza, amelyet, mint ismert, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC nyert meg a címvédő Târgovişte és az Aradi ICIM előtt.

A 26. forduló eredményei: Galac–Nagyvárad 76:50, Alexandria–Brassó 78:76, Rapid–
Sepsi 36:102, Craiova–Gyulafehérvár 53:88, Marosvásárhely–Szatmárnémeti 69:59, Arad–Kolozsvár 81:28, Temesvár–Târgovişte 42:68.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés