2007. október 17., 00:002007. október 17., 00:00
A nagyváradiak az Euroligában kezdtek, ahol sikeresen túljutottak az első, berlini csoportkörön: Cornel Gordan tanítványai a negyedik helyen végeztek, többek között a Strakonice előtt – a Nagyváradra október végén ellátogató cseh ellenfelet akkor 24-11-re verték a partiumiak. A CSM Leonardo az Euroliga második, múlt hétvégi selejtezőkörében, hazai környezetben szintén a negyedik helyen végzett csoportjában, ám innen már csak ketten jutottak tovább a legrangosabb európai sorozat következő körébe, míg a 3–4. helyezett a LEN-kupába jutott.
A malagai sorsoláson nemcsak a nagyváradiak ellenfeleire derült fény: az európai szövetség döntése szerint a CSM ismét hazai környezetben szerepel. Kádár Kálmánék ezúttal magyarországi csapatot is vendégül látnak: a Pécs a LEN-kupa első selejtezőköréből jutott tovább, ahol négyes csoportjában második helyen végzett – a magyar bajnokság elmúlt idényében az ötödik helyen végzett Baranya megyeiek két megnyert találkozó mellett kikaptak a Dinamo Moszkvától. A görög pontvadászat elmúlt szezonját a harmadik helyen záró Panioniosz csoportelsoként jutott tovább a LEN-kupa első köréből.
„Nem panaszkodhatunk a sorsolás miatt, jobban, de rosszabbul is elsülhetett volna. A cseheket korábban magabiztosan vertük, a két továbbjutó a CSM, a Pécs és a Panioniosz közül kerül ki majd. Megnyugtató, hogy ismét miénk a rendezés joga, ezt az előnyt nem szabad kihasználatlanul hagyni” – értékelt Petruţ Drăgan, a CSM sportklub elnöke. A LEN-kupában a Steaua is rajthoz állt az első körben, ám a Szeged és a Catania mögött 3. helyen végzett csoportjában, így kiesett.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.