Hirdetés

Váradi és vásárhelyi kudarc az EuroChallenge-ben

Csak Marcel Ţenter medgyesi legénységének sikerült győznie az EuroChallenge-kupa második fordulójában az erdélyi férfi kosárlabdacsapatok közül, a Nagyvárad és a Marosvásárhely elvérzett hazai közönsége előtt kedd este.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. november 13., 17:472013. november 13., 17:47

A Körös-partiak 89:74 arányú veresége nem igazán meglepő, hiszen a váradiak ellenfele a nemzetközi porondon és az NBA-ben edződött játékosokat felvonultató címvédő, az orosz Szamara volt. „El kell ismernünk az osztálykülönbséget, különösen egyéni teljesítményben kivételesen jók” – fogalmazta meg Cristian Achim is, így a piros-kékek edzője most nem is az eredménnyel volt leginkább elégedetlen, hanem tanítványai teljesítményével.

Szerinte játékosai többre képesek, mint amit kedd este mutattak: zavarta, hogy túl nagy tisztelettel kezelték az ellenfelet, sokkal több agresszivitást várt volna a csapattól. „Volt egy nagyon precízen kidolgozott stratégiánk, amit sajnos nem tudtunk kivitelezni” – magyarázta Achim. A házigazdák valóban csak az első percekben borították a papírformát, ugyanis a vendégek már az ötödik percben átvették a vezetést, és attól kezdve a váradiak már csak rohantak az eredmény után.

Az iramot a második játékrész feléig bírták tartani, ekkor még párszor egyenlíteni is tudtak, ám hibáikat következetesen kihasználta az ellenfél, amely látványos zsákolással vagy éppen csont nélküli hárompontossal szórakoztatta a közönséget. A szünetre már meglépett az egykori legendás orosz játékos, Szergej Bazarevics által edzett Szamara, előnyét pedig csak tovább növelte a térfélcserét követően. A hazaiakat hiába biztatta mintegy 2500 néző, Achim legénysége nem talált fogást az oroszokon.

A vendégektől Bracey Wright és Julian Wright egyenként 24 pontot dobott össze a találkozó során, míg a hazaiakat Sean Denison (20 pont) tolta előre. „Denison még mindig kérdés a számomra. Nem tudom, hogy a mostani mérkőzésen felülmúlta-e magát, ez a valós formája, vagy pedig még több is van benne” – mondta a meccs végén Achim. Az európai klubsorozat következő fordulójában a váradiak azzal a török Gazienteppel találkoznak, amelyik előbb a Szamarát, majd kedden a vendég Paksot is felülmúlta 75:63-ra a B csoportban.

Marosvásárhelyen sem ünnepelhettek győzelmet a házigazdák szurkolói, pedig a H csoportban szereplő Maros KK a harmadik negyedet még kétpontos előnnyel zárta, de irányítója, Martinics segítsége nélkül elvérzett az utolsó negyedben a vendég Szolnok ellen.

A 72:85-ös végeredménnyel zárult meccs után Szrecsko Szekulovics edző leszögezte, mind a 40 percet intenzíven kell végig játszani, 35 perc nem elég. „Simon Balázs kulcsfontosságú szerepet vállalt az utolsó negyedben, miközben mi egy sor egyszerű hibát vétettünk” – fogalmazott a Maros KK szakvezetője, aki hozzátette, sérült irányítójuk hiányát nagyon megérezték, és úgy tűnk, hogy a légiós még a bolgár Rilszki Szportiszt elleni összecsapásra sem utazik majd el.

Két EuroChallenge-forduló után már csak a Medgyes veretlen az erdélyi alakulatok közül: Ţenter legénysége Körmenden is meggyőző teljesítménnyel nyert 73:68-ra, amely siker az edző szerint jó hatással lesz a csapatszellemre is.

A nagyváradi Lázár László csapata, a magyarországi Jászberény sem járt sikerrel kedden, hazai pályán kapott ki 58:41-re a szlovén Krka Novo Mestótól, így továbbra is az utolsó helyen áll az F négyesben.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés