Hirdetés

Váradi déjà vu Bukarestben: kétszer is kikapott a Steauától a VSK

•  Fotó: Csasteaua.ro

Fotó: Csasteaua.ro

A férfi vízilabdázók idei Román Kupa-döntőjét és a tavalyi bajnokság fináléjának ötödik meccsét idézték a Steaua és a Nagyváradi VSK hétvégi bukaresti összecsapásai a bajnokság döntőjében: az éveken keresztül egyeduralkodó Körös-partiak két sima vereséggel kerültek hátrányba a címvédő „bakákkal” szemben.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 14., 22:062017. május 14., 22:06

Miközben szombaton Andrei Iosep legénysége az elejétől a végéig irányítása alatt tartotta a találkozót, és 9-3-ra nyert, vasárnap már határozottabban kezdett ellenük az Eurokupa-ezüstérmes, de hiába szerezték meg a vezetést és haladtak sokáig fej fej mellett az ellenféllel, mert a fővárosi alakulat végül 10-7-es végeredménnyel növelte összetettbeli előnyét.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó sorozat hétvégén Nagyváradon folytatódik, a Kádár Kálmán által edzett VSK-nak pedig egy újabb hiba már végzetes lenne.

Hirdetés

A bronzcsatában a Sportul Studențesc vasárnap 1-1-re kiegyenlítette az összesítettet a szombaton 9-8-ra győztes Dinamo ellen, ugyanis a második meccsen a rendes játékidő 9-9-es döntetlenje után 12-10-re nyert büntetőkkel Bukarestben. A párharc következő két mérkőzése Brassóban lesz.

Az egyik fél második győzelméig tartó helyosztók első találkozóin az Arad 9-5-ös bukaresti győzelemmel került előnybe a Rapiddal szemben az ötödik helyért vívott csatában, míg a hetedik helyért zajló párharcban a Kolozsvári Poli 7-5-re felülmúlta otthon a Nagyváradi Crișult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés