
Sporttörténeti sikert ünnepel a Nagyváradi VSK férfi kosárlabdacsapata az EuroChallenge Kupa harmadik fordulója után, miközben a marosvásárhelyiek újabb vereséget könyveltek el a sorozat keddi játéknapján.
2013. november 20., 19:132013. november 20., 19:13
A Körös-partiak először nyertek mérkőzést az európai porondon, ráadásul idegenben, és épp azt a csoportvezető török Gaziantepet győzték le 74:69-re, amely korábban a címvédő Szamarát, majd a Paksot is felülmúlta. Cristian Achim tanítványai közül ismét Sean Denison volt a legjobb, a kanadai fontos szerep játszott abban, hogy ezen a nehéz mérkőzésen gyorsan meglépjenek ellenfelüktől és biztonságos előnyből diktálják az iramot.
Csupán az utolsó negyed okozott némi aggodalmat a bihariaknak, mivel csak háromszor tudtak akcióból kosarat dobni, de az előtte felhalmozott pontkülönbség mindvégig kitartott. A váradiak legközelebb december 3-án, hazai pályán fogadják korábbi legyőzőjüket, azt a Paksot, amely hazai pályán 89:56-ra kikapott a Szamarától, és jelenleg a B csoport utolsó helyén áll.
A Marosvásárhelyi Maros KK viszont továbbra is szenved irányítója, Goran Martinics sérülése miatt: hiába kezdtek jól Bulgáriában a Rilszki Szportiszt ellen, a második negyed rémálommá változott: a házigazdák sorra dobták a kosarakat, miközben az erdélyiek csupán 8 pontot szereztek. Ez a gyenge teljesítmény döntőnek bizonyult, mert hiába zárkóztak fel az erdélyiek, Pecsukasz az utolsó percekben nem tudott hárompontost dobni, így végül a Maros KK 70:68-ra kikapott.
„A legnagyobb problémánk a még mindig a sérült Goran Martinics hiánya” – jelentette ki Szrecsko Szekulovics, a vásárhelyiek edzője is, aki ugyanakkor továbbra is bízik a továbbjutásban, hiszen még lesz két mérkőzésük hazai pályán, s az ebből fakadó előnyt mindenképp ki akarják használni. A D csoportban szereplő Maros KK legközelebb december 4-én a Minszket fogadja.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!