
Fotó: Boda L. Gergely
Romba dőlhet minden, amit a nyár folyamán felépítettek a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapatánál: két nappal a Szuperkupa döntője előtt kiderült, zárolták a klub számláit, Dan Petrescu vezetőedző kínai ajánlatot mérlegel, a meghatározó játékosok sorsa pedig szintén kérdésessé vált.
2015. július 06., 15:152015. július 06., 15:15
2015. július 06., 17:182015. július 06., 17:18
A bajnoki ezüstérmes klub hétfőn közleményt adott ki, amelyből csupán az derül ki, hogy a 2014–2015-ös időszakot felőlelő ellenőrzések eredményeképpen ideiglenesen zárolták a klub számláit, és az intézkedést megfellebbezték – a marosvásárhelyi táblabíróság csütörtökre halasztotta a döntést.
Az ASA vezetői ezt megelőzően a futballisták és a szakmai stáb tudomására hozták, hogy ilyen körülmények között át kell gondolniuk a csapat stratégiáját, de prioritásként kezelik a fizetések rendezését, és mindenben közreműködnek a hatóságokkal, hogy minél hamarabb tisztázzák a helyzetet.
A bukaresti sportsajtó szerint a számlákat az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) kérésére zárolták. Az ügyészek az elmúlt évben azt vizsgálták a klubnál, hogy törvényes keretek között támogatta-e az önkormányzat az elmúlt idényt újoncként kezdő, de a bajnoki aranyról hajszállal lemaradó ASA-t. A Dorin Florea polgármestert és helyettesét, Claudiu Maiort – aki egyben az ASA vezetőségének tagja – is érintő ellenőrzések nyomán a DNA zároltatta a klub számláit, amely így nem tudja felhasználni a tulajdonában lévő pénzösszeget.
A bajt csak tetézi, hogy a nyáron szerződtetett Dan Petrescu vezetőedző visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot kapott a kínai bajnokságból: a Jiangsu Guoxin-Sainty állítólag évi 2 millió eurós fizetést ígért neki, és mivel ez természetesen jobb ajánlat, mint amire Marosvásárhelyen számíthat, a szerződése egyik kitétele értelmében elhagyhatja az ASA-t. Sajtóhírek szerint Petrescu a Steaua elleni szerdai Szuperkupa-meccs vagy a vasárnapi, Dinamo elleni Liga 1-es rajt után elhagyhatja a Maros-parti klubot.
Ezzel nem csak a vezetőedzői tisztség üresedhet meg, ugyanis több meghatározó játékos Petrescu miatt igazolt a nyáron az ASA-hoz. A futballisták minden bizonnyal ideiglenes fizetéscsökkentésre számíthatnak a klubnál folyó vizsgálat, illetve a pénzforrások zárolása miatt – ráadásul egyeseknek már most több havi bérrel tartoznak –, így több alapember is elhagyhatja a piros-kékeket.
Bogdan Mara ügyvezető elnök ezzel együtt azt nyilatkozta, eddig egyedül Vasile Maftei távozása biztos, és úgy tűnik, a keret 90 százaléka hajlandó a klubnál átvészelni a nehéz időszakot. Dan Petrescu helyzetére kitérve a szintén a nyár folyamán az ASA-hoz szerződő klubvezető elismerte, hogy a vezetőedző kapott egy jobb ajánlatot, de Mara elmondása szerint a tréner még nem mondott igent, helyzetéről pedig a Szuperkupa-döntő után, csütörtökön tárgyalnak.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!