2009. június 29., 10:422009. június 29., 10:42
Rossi egyik segítőjével egy hatalmas posztert görgetett ki célba érkezése után, ezen az eddigi győzelmeit megörökítő fotók voltak láthatók. „Ez egy nagyon megható pillanat: biztos vagyok benne, hogy egész életemben emlékezni fogok erre a 100. győzelemre. Amikor a 70.-et megszereztem, a 100 még olyan messzinek tűnt, de most mégis megvan, és ez fantasztikus érzés” – nyilatkozta a 29 éves Valentino Rossi, aki első 125-ös nagydíjgyőzelmét 1996-ban Brnóban aratta. A negyedliteresek közt Assenben nyert először, míg első MotoGP győzelmét 2000-ben aratta a Brit Nagydíjon.
Az utolsó, 19. helyről rajtoló magyar pilóta élete második futamán vett részt a királykategóriában, és egy ideig állt a 15. helyen is. „Az elején nagyon jól ment minden, meccsben voltam a többi versenyzővel. Aztán kicsit csökkent a tapadás, és nem tudtam olyan gyors köröket menni – mondta a magyar versenyző. – Ez volt a második versenyem, egyre többet tudok a motorról, a következő versenyen már szeretném megszerezni az első világbajnoki pontjaimat.”
Mint ismeretes, Talmácsi tavaly még a 125 kcm-esek között versenyzett – ebben a géposztályban lett 2007-ben világbajnok –, a mostani szezont pedig a 250 kcm-esek között kezdte, ám május 25-én a médiajogok átruházásával kapcsolatos vita és a tartalékmotor hiánya miatt szakított a Balatonring Teammel. Június 12-én a Scot Racing Teamhez igazolt, és 14-én már el is indult MotoGP-ben a Katalán Nagydíjon, amelyen 17. lett.
Hollandiában a 250 kcm-esek versenyét a japán Hirosi Aojama nyerte, aki összetettben is vezet. A 125 kcm-eseknél a spanyol Sergio Gadea diadalmaskodott, ám az élen honfitársa, Julian Simon áll. A vb hétvégén az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a kaliforniai Laguna Secában, ahol csak a MotoGP kategória versenyzői szállnak nyeregbe.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.