2012. május 24., 08:512012. május 24., 08:51
A többi szerdai döntő lapzárta után ért véget. Kis ezt megelőzően az első magyar Eb-érmet szerezte meg a hajdúsági városban: hétfőn szintén második lett 400 gyorson. A nap legpechesebb magyar úszója Jakabos Zsuzsanna volt, aki a női 200 méteres vegyes úszás tegnap délelőtti selejtezőjében hiába érte el a harmadik legjobb időt, mégsem folytathatja az elődöntőben, mivel Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn is előtte végzett.
Vagyis hiába foglalta el az első három helyet magyar versenyző, a létszámkorlátozás miatt – amely összesen csak két úszó továbbjutását teszi lehetővé nemzetenként az előfutamokból – a hétfői nyitónapon 400 vegyesen Hosszú mögött ezüstérmes Jakabos kiszorult az elődöntős mezőnyből.
Továbbjutott viszont a lapzártánk után véget ért elődöntőbe a címvédő – 2010-ben, Budapesten győztes – Hosszú és a Margitszigeten mögötte egyetlen századdal lemaradva Eb-ezüstérmes Verrasztó (2:12.92). A szám negyedik magyar résztvevője, a 17. születésnapját pénteken ünneplő Joó Sára összesítésben a 21. lett.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.