2007. augusztus 30., 00:002007. augusztus 30., 00:00
Raluca Olaru szerencsésebb volt: az első körben 7:5, 1:6, 6:4-re verte az amerikai Ashley Harkleroadot, és a Nagy Kyrát búcsúztató Venus Williams-szel találkozik a második fordulóban. A férfiaknál Andrei Pavel is továbblépett: a román versenyző 3:6, 6:3, 6:2, 7:5-re nyert a német Dominik Meffert ellen, és legközelebb a horvát Ivan Ljubiciccsel küzd meg.
Szávay a legjobb 64 között a világranglistán két hellyel a magyar játékos mögött, a 33. helyen álló holland Michaela Krajicekkel játssza következő mérkőzését. A 18 éves magyar tehetség a múlt héten a New Havenben rendezett 600 ezer dolláros tornán a selejtezőből egészen a döntőig menetelt, ám ott feladta a küzdelmet, és hátfájdalmai miatt sokáig kérdéses volt, hogy az év utolsó Grand Slam viadalán pályára léphet-e. Az orvosok és gyúrók segítségével Szávay végül vállalni tudta az összecsapást a selejtezőből érkezett Klösel ellen, aki kevés ellenállást tanúsított. Az első szettben mindössze egy, míg a másodikban két játékot tudott nyerni, így a magyar teniszező gyors, “hátkímélő\" mérkőzésen jutott tovább.
A US Open idei kiírása rekordbeállítással is szolgál: a francia Fabrice Santoro 61. Grand Slam-tornáján vesz részt, ezzel pedig utolérte a csúcstartó amerikai Andre Agassit. A 34 éves, a világranglista 44. helyén álló Santoro 2008 januárjában, az Austarlian Openen megdöntheti a rekordot.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.