
Fotó: Mediafax
A Kolozsvári U szintén a szakadék szélére került, miután 2-1-re kikapott a vendég Buzãui Gloriától – a gyõztes gól a hosszabbításban született.
A Steaua Marius Lãcãtuº jó cseréinek köszönheti szombati sikerét: a 82. percben – a kispadról játékba állt – Neaga szöglete nyomán Goian visszafejelte a labdát a galaci kapu elé, ahonnan a szintén csereként lehetõséget kapott Pleºan fejjel továbbította a hálóba a labdát. Ezt megelõzõen a hazaiak több helyzetet is elpuskáztak, így a Steaua végül szerencsés gyõzelmet aratott. „Ha ez a Steaua a listavezetõ, akkor mi is megérdemelnénk, hogy elsõk legyünk” – vélekedett Marius Stan, az Oþelul ügyvezetõ igazgatója.
A Kolozsvári CFR jóval könnyedebben nyert Aradon. Cadu büntetõbõl már a 6. percben vezetéshez juttatta a vendégeket, 25 perc múlva pedig Dubarbier is betalált. A három pont sorsa a 60. percben dõlt el, amikor Zaharia csak a kapufát találta el, majd a CFR rá következõ támadása során Buican megkapta második sárga lapját is, így az UTA tíz emberre fogyatkozott. Fabbiani néhány perc múlva sarokkal növelte háromgólosra az elõnyt az aradi nézõk tapsa közepette, így a Gépész utcaiak gond nélkül nyerték meg az UTA elleni összecsapást, amely 7 alapembere – többek között az Aradra kölcsönzött három CFR-játékos – nélkül állt ki Ioan Andone együttese ellen. A CFR vezetõedzõje nem volt jó hangulatban. „Sajnos a Steaua kezében vagyunk. Ha nem hibázik, akkor elúszik a bajnokság. A második helyrõl, Bajnokok Ligája-selejtezõre szorulva nehéz lesz a BL csoportjaiba jutni” – jegyezte meg Andone.
Az Aradi UTA már lemondott céljáról, a bennmaradás kiharcolásáról, és a Liga 2-es szereplésre készül, amelynek új vezetõedzõvel, Ionuþ Chirilával vág majd neki. A tréner ezt megelõzõen leginkább juniorcsapatoknál dolgozott, míg élvonalbeli edzõként két idénnyel ezelõtt 15 meccsen keresztül irányította a Petrozsényi Jiult.
A Temesvári Poli viszont annak ellenére is közel áll célkitûzése teljesítéséhez, hogy hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Craiovai U-tól. Az UEFA-kupás szereplésért harcoló bánságiak 6. helyük megtartásával elérhetik céljukat, mivel a Román Kupa döntõjében a Liga 1 táblázatán elõttük álló CFR és az Urziceni-i Unirea küzd meg a Román Kupa döntõjében.
Páva Adorján
Liga 1, 30. forduló: Aradi UTA–Kolozsvári CFR 0-3 (Cadu 6. – 11-esbõl, Dubarbier 31., Fabbiani 65.), Galaci Oþelul–Steaua 0-1 (Pleºan 81.), Temesvári Poli ªtiinþa–Craiovai U 1-3 (Dina 16. – öngól, ill. Fl. Costea 22., 36., Dina 89.), Rapid–Târgu Jiu-i Pandurii 1-0 (C. Lazãr 67.), Besztercei Gloria–Piatra Neamþ-i Ceahlãul 0-1 (Rusmir 61. – 11-esbõl), FC Vaslui–Iaºi-i Poli 0-0, Mioveni-i Dacia–Konstancai Farul 2-3 (Neagoe 3., C. Bratu 59., ill. Nae 16., Gosics 26., Gerlem 63.), Kolozsvári U–Buzãui Gloria 1-2 (N. Jovanovics 38., ill. Ioviþã 10., Bicfalvi 90+3.). A Dinamo–Urziceni-i Unirea találkozó lapzárta után ért véget.
A liga 1 állása:
1. Steaua 30 21 5 4 42-15 68
2. CFR 30 20 6 4 49-22 66
3. Rapid 30 16 7 7 44-24 55
4. Urziceni 29 13 12 4 34-21 51
5. Dinamo 29 14 8 7 43-28 50
6. Temesvár 30 14 8 8 50-40 50
7. Vaslui 30 10 12 8 39-28 42
8. Craiova 30 11 6 13 34-39 39
9. Galac 30 11 4 15 38-47 37
10. Beszterce 30 9 9 12 29-37 36
11. Iaºi 30 9 7 14 33-39 34
12. Pandurii 30 9 7 14 32-38 34
13. Farul 30 8 10 12 21-31 34
14. Buzãu 30 9 7 14 29-46 34
15. Mioveni 30 7 9 14 26-38 30
16. Ceahlãul 30 8 6 16 25-38 30
17. Kolozsvári U 30 4 11 15 31-49 23
18. UTA 30 5 8 17 24-43 23
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.