Hirdetés

Újrasorsolnak a visszalépések miatt a női kosárlabda-bajnokságban

Újrasorsolják a román élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság 2016–2017-es szezonjának párosításait, mivel az elmúlt hetekben két csapat is visszalépett a pontvadászatból – tájékoztatta a Krónikát Dan Berceanu, a hazai sportági szövetség főtitkára.

2016. szeptember 05., 15:152016. szeptember 05., 15:15

Eredetileg, mint ismeretes, a tizenegy, élvonalbeli szereplésre jogosult és benevezett csapat számára július derekán készítették el a menetrendet, csakhogy augusztus folyamán már felröppentek a hírek, amelyek szerint a mezőny tovább apadhat. Elsőként hivatalosan a Temesvári Danzio „dobta be a törülközőt\", a hétvégére pedig a Gyulafehérvári CSU sorsa is megpecsételődött.

A román női válogatott szövetségi kapitánya, Miroslav Popov edző erdélyi együttese a Bega-partiakhoz hasonlóan pénzhiány miatt kénytelen lemondani az első osztályos szereplésről, hogy bajnoki ezüstérmesként és a Közép-Európa Liga győzteseként a másodosztályban induljon. Pedig a nyár folyamán még több új játékost is leigazoltak, köztük Fodor Mártát és Cristiana Cutașt, illetve amerikai légiósokat, akik most a többi, még versenyben lévő együttesek felé vehetik az irányt. Cutaș a hírek szerint már át is szerződött Kolozsvárra, a többiekről viszont még nem tudni, hogy hol folytatják pályafutásukat. A klub közleménye alapján a tapasztalt kosárlabdázók közül csak Alexandra Uiuiu és Georgiana Plăvițu marad a helyi sportiskola juniorjaiból összeálló másodosztályos csapaban, amelyet majd Nicușor Marcu fog edzeni.

Berceanu lapunknak rámutatott, a pénzügyi problémák nem csak a női kosárlabdázást érintik, hanem szinte az összes hazai sportágat. „A klubok működését több forrásból is biztosítani lehet, illetve lehetne. A költségvetést egyrészt állami, másrészt önkormányzati, harmadrészt pedig magántámogatásokból lehet összerakni, de sajnos vannak mélypontok, amikor semmi sem jön össze\" – hangsúlyozta.

Érdeklődésünkre hozzátette, az élvonalban még érdekelt kilenc klubnak két versenykiírási tervet küldtek ki, ezt a keddre összehívott tanácskozáson vitatják meg, hogy utána reményei szerint elkészítsék az új műsort. A 2016–2017-es szezon, mint ismeretes, eredetileg a szeptember 15-ei Román Kupa-meccsekkel kezdődött volna, hogy utána 23-án megrendezzék a bajnokság első fordulóját. Berceanu szerint az időpontokat szeretnék fenntartani, de valószínűnek tartja, hogy helyenként leszek majd eltérések az eredeti programhoz képest.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés