A két csapat már a csoportmérkőzések során is megküzdött egymással. Akkor 37 ponttal nyertek az amerikaiak, ám ezúttal szorosabb volt a küzdelem. Az európaiak 22:17-re is vezettek, de ez nem törte meg Mike Krzyzewski csapata lendületét – az első negyedben már Dwayne Wade-éknél volt az előny (38:31). Tizenhat perc után megszületett a mérkőzés 100. pontja, amely jelezte, a felek nem a védekezésre összpontosítanak. A játék ennek megfelelően szemet gyönyörködtető volt. Az idővel leszakadó spanyolok nem hagyták magukat: félidőben 8 pontra zárkóztak fel (69:61), majd 4 pontra is feljöttek (75:71), az utolsó negyedben pedig még közelebb kerültek, de fordítani már nem tudtak, így az amerikai férficsapat megnyerte 13. olimpiai kosárlabdaaranyát.
A nők jóval simábban nyertek: 92:65-re verték Ausztrália legjobbjait. Az amerikai lányok összességében hatodik olimpiai aranyérmüket gyűjtötték be, és a női kosárlabda 1976-os bemutatkozása óta lezajlott kilenc seregszemlén csak a volt Szovjetunió – 1992-ben FÁK néven – tudta háromszor megelőzni őket.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.