Hirdetés

Újra befuthat Európába a Kolozsvári CFR futballcsapata

Kikerült kedden a csődvédelem alól a Kolozsvári CFR futballklubja, ezért a következő szezonban már a 2018–2019-es európai kupasorozatokban való részvételért fog harcolni a Liga 1-ben.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 30., 17:422017. május 30., 17:42

Ismét fizetőképes a Kolozsvári CFR, miután a törvényszék kedden kimondta a fellegvári labdarúgóklub csődvédelmi eljárásának lezárást. A döntést bejelentő Iuliu Mureșan klubelnök hangsúlyozta, hogy mindez még épp időben történt ahhoz, hogy a 2018–2019-es szezonban visszatérhessenek a nemzetközi porondra.

„Ez egy nagyon fontos pillanat a klubunk számára. 

Hirdetés
Idézet
Gyakorlatilag a 91. percben arattunk győzelmet

azáltal, hogy a bíróság az UEFA által megszabott május 31-ei határidő előtt kimondta a fizetésképtelenségünk végét"

– fogalmazott az Agerpresnek. Hozzátette, hogy ezáltal a költségvetésük és a célkitűzéseik is változni fognak a következő szezonra, hiszen több pénzt költenek majd arra, hogy kiharcolhassák a nemzetközi szereplést.

„Nem akarok a bajnoki cím megszerzéséről beszélni, mert az még túl korai lenne, de az egyértelmű, hogy európai indulásért fogunk küzdeni.

Idézet
Persze a bajnoki címet sem fogjuk visszautasítani,

ha majd felérünk a Liga 1 összetettjének élére" – mondta.

Ennek elérésében továbbra is Vasile Miriuță vezetőedzőre fognak támaszkodni, mint ahogyan Ciprian Deac sem igazol át George Becali Steauájához. „Nyilván erős keretre lesz szükségünk. Már kötöttünk pár szerződést, de az elkövetkezendő időszakban magasabb színvonalú játékosokat akarunk hozni" – közölte Mureșan.

A 2015 februárjában fizetésképtelenné vált Kolozsvári CFR, mint ismeretes, a 6 pont levonását eredményező büntetése ellenére is a negyedik helyen zárta a Liga 1 2016–2017-es szezonját, de mivel mostanáig csődvédelem alatt állt, a soron következő idényben még nem vehet részt a nemzetközi tornákon. Eredetileg 2019-re tervezték pénzügyeik rendezését, de most két évvel korábban, a Dinamo után a második olyan romániai futballklubbá váltak, amelynek sikerült kikerülnie a csődvédelem alól.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés