
Fotó: Frf.ro
Három újoncot is meghívott Románia labdarúgó-válogatottjába Cosmin Contra a világbajnokság európai csoportselejtezőjének utolsó két fordulójára.
2017. október 01., 16:302017. október 01., 16:30
Az újdonsült szövetségi kapitány a középpályán Nicușor Bancunak (Craiova) és Alexandru Ionițának (Astra) adhat lehetőséget a bemutatkozásra, míg a hátvédsorban Mihai Bălașa (FCSB) debütálhat az október 5-ei, Kazahsztán elleni ploiești-i, valamint az október 8-ai, Dánia elleni koppenhágai összecsapáson.
ami edzője, Marius Șumidică szerint megviselte a középhátvédet. A török élvonalban második helyen álló Kayserisport irányító szakember ugyancsak értetlenül áll a döntés előtt, mert szerinte tanítványa kiváló formában van, rendszeresen a kezdő tizenegyben kap helyet.
Posztján visszatérhetett volna a válogatottba Iasmin Latovlevici (Galatasaray), de vasárnap kiderült, sérülés miatt nem számíthatnak rá, akárcsak Bicfalvi Erikre (Ural FC). A csatárok közül Claudiu Keserűre (Ludogorec) esett Contra választása – Florin Andone (Deportivo La Coruna) és Bogdan Stancu (Bursaspor) mellett. A kapitány korábbi nyilatkozatainak fényében az már nem jelent meglepetést, hogy a hullámzóan teljesítő Denis Alibec (FCSB) kimaradt, miközben a jó formában lévő Constantin Budescu (FCSB) neve nem maradt le a hétvégi kerethirdetéskor.
A vb-szereplésre ugyancsak esély nélkül maradt Magyarország keretébe ezúttal nem kapott meghívást a portugálok ellen kiállított Priskin Tamás – akit Pepe lekönyöklése miatt két meccsről tiltott el a nemzetközi szövetség fegyelmi bizottsága –, Szalai Ádám pedig sérülés miatt hiányzik majd. Bernd Storck szövetségi kapitány választása így csatárposzton Böde Dániel és Eppel Márton mellett egy újoncra, a diósgyőri színekben szereplő Ugrai Rolandra esett az október 7-ei, Svájc elleni bázeli és az október 10-ei, Feröer-szigetek elleni hazai pályás összecsapásokra.
A német szakember a Nemzeti Sportnak adott hétvégi interjújában elismerte, hogy
„Az elöl játszók némileg kiszolgáltatottak, őket helyzetbe kell hozni, megteremteni nekik a lehetőségeket. Ez pedig az egész csapat feladata" – fűzte hozzá. Svájc ellen a csapatkapitány Dzsudzsák Balázs, továbbá Fiola Attila sem léphet pályára a sárgalapjai miatt járó egymeccses eltiltás miatt, Kleinheisler László és Gera Zoltán pedig sérült, ezért a szakvezető a Ferencváros gólerős középpályásának, Varga Rolandnak az aktuális formájában bízik a vb-selejtezős összecsapáson.
Megjegyezte, a bázeli és a Feröer elleni budapesti összecsapás is nagyon nehéz lesz, utóbbit ugyanakkor győzelemmel szeretnék abszolválni, hogy megőrizzék harmadik helyüket a csoportban.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!