2007. szeptember 19., 00:002007. szeptember 19., 00:00
Bár sokan az önkormányzaton kérik számon a létesítmények lesújtó állapotát, a jelenlegi törvények szerint a polgármesteri hivatal nem nyújthat anyagi támogatást más tulajdonában lévő ingatlanok feljavítására. A sporttelepek jelentős része pedig nem a városé. „Hiába kapja meg az önkormányzat a ligeti stadiont, azt már nem lehet az uniós követelményeknek megfelelően rendbe hozni. Nem azt mondom, hogy le kell bontani, hanem azt, hogy egy korszerű létesítményt kell építeni, amelyben nemcsak egy húszezres tömeg fér el, hanem elegendő parkolóhellyel is rendelkezik. Marosvásárhelyen nincs ekkora szabad felület” – érvelt felvetése mellett Ciprian Dobre prefektus.
Jelenleg a városban két olyan futballpálya van, ahol a labdarúgó-szövetség legfeljebb harmadosztályos mérkőzések szervezését engedélyezi. Mind a ligeti stadiont, mind az ASA víkendtelepi edzőpályáját benőtte a gaz. „Ennek ellenére nem az a megoldás, hogy a várostól húsz-harminc kilométerre kezdjünk el építkezni. Vásárhely labdarúgását úgy is fel lehet lendíteni, hogy átvesszük a sportbázisokat, és rendbe tesszük” – mondta lapunknak Csegzi Sándor. Hasonlóan vélekedett Dorin Florea is, aki kijelentette, hogy a prefektusnak nem az a dolga, hogy stadionépítésekben gondolkozzon, hanem könnyítse meg a sportbázisok átvételét a különböző minisztériumoktól és központi hatóságoktól.
Felújítani a meglévőt
Csegzi Sándor szerint a jelenlegi kiépített marosvásárhelyi infrastruktúra mellett a sportélet fellendítése csakis a város területén képzelhető el. A sportbázisok átépítéséhez és korszerűsítéséhez legalább százmillió euróra lenne szükség. Viszont a ligeti stadion, a mögötte lévő másik két futballpálya, a teniszpályák, a sportcsarnok, a befedés előtt álló műjégpálya, a tekepályák, a gázvállalat sportbázisa, a Voinţa és a Május 1. strand, a gyorskorcsolyapálya, a lovarda, az ASA komplexuma, illetve a Víkendtelep közelsége jelentős előnyt jelentene a rangos nemzetközi vetélkedők megszervezésére. „Fontos lenne egy egységes, korszerű bázis kialakítása, hiszen olyan sportágakat lehetne újraéleszteni, mint például az atlétika, a labdarúgás, a vízilabda, a tenisz vagy a gyorskorcsolya. Mindezeknek hagyománya volt Marosvásárhelyen, ahol jó sportolók ma is vannak, csak a felkészülési lehetőségek hiánya miatt kénytelenek elhagyni a várost” – fejtette ki Csegzi.
A társulás megoldás lehet
Míg az önkormányzat a sportlétesítmények többségét a különböző minisztériumok lemondása révén várja, a gázvállalat komplexumáért költségvetési pénzt is áldozna. A 1990-es évek elején elképzlet grandiózus terv keretében fedett uszoda, ugrótorony, sportcsarnok, tekepálya, szálloda és konferencia terem építését kezdték el, az elképzelések szerint pedig teniszpályákat kellene létrehozni. Egy sportszakemberekből álló csoport elemzi a gázvállalattal való társulás lehetőségét, melynek aláírása után az önkormányzat átvállalhatná a sportbázis abbamaradt építésének befejezését. A felmérések alapján akár egy hónapon belül is elkezdődhetnek a tárgyalások a gázvállalat marosvásárhelyi és központi, szászmedgyesi vezetőségével. Csegzi Sándor szerint a polgármesteri hivatal nem várhatja el az épületcsoport tulajdonosától, hogy az ingatlant feltételek nélkül engedje át az önkormányzatnak. „Egyetlen megoldás a társulás, amelybe mindenki behozhatná a maga részét. Így könnyebben lehetne uniós alapokra is pályázni” – fejtette ki lapunknak Csegzi.
Szombatfalvi Katalin, Szucher Ervin
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.