Hirdetés

Újabb El Clásico még nagyobb téttel

Ma a harmadik állomásához érkezik a tavaszi El Clásico-sorozat, azaz a Real Madrid és az FC Barcelona csatája, amelyet a bajnokság és a Király Kupa után ezúttal a Bajnokok Ligája elődöntőjében rendeznek meg – az első meccsnek Madrid ad otthont (RTV1, 21.45).

Hírösszefoglaló

2011. április 27., 08:452011. április 27., 08:45

A sokak által a világ legjobb csapatának tartott Barcelona edzőjének, Josep Guardiolának nem egyszerű a helyzete, mivel együttese évek óta remekül működő, látványos, sok passzra épülő játékát a Real az április 16-i bajnoki meccsen (1-1), illetve a múlt szerdai Király Kupa-döntőben (1-0-ra nyert hoszszabbítás után a Real) is „megölte”, ezért most az a feladata, hogy kitalálja, miként erőltethetné rá eredményesen akaratát José Mourinho tanítványaira.

Szakértők a négymeccses széria előtt még úgy vélték, hogy egy-egy meccsen a madridiak agresszív labdaszerzésre épített, a rivális játékát ellehetetlenítő taktikája beválhat, az oda-vissza vágós BL-elődöntőben ugyanakkor ez már nem működhet ilyen jól, s kijön a Barca nagyobb tudása. A jóslatok ellenére azonban Guardiola semmiképpen sem lehet nyugodt, különösen azt figyelembe véve, hogy a bajnoki és a kupacsata 210 perce alatt együttese tulajdonképpen csak nagyon rövid időszakokban tudott kibontakozni, a múlt szerdai találkozó első félidejét például egyetlen kapura lövési kísérlettel, helyzet nélkül zárták Messiék. A Madridban kezdődő BL-elődöntő első mérkőzése előtt a csapat-összeállítás terén is Guardiola van nehezebb helyzetben, mivel a védelemben Eric Abidalra, Adriano Correiára és Maxwellre sem számíthat, így minden bizonnyal a sérüléséből most visszatérő Carles Puyol játszik majd balhátvédet.
A korábban már az FC Porto és az Internazionale vezetőedzőjeként is BL-t nyert Mourinhónak a védekező középpályás Sami Khedirát, illetve a középhátvéd Ricardo Carvalhót kell pótolnia a mai, 215. egymás elleni mérkőzés előtt – addig 95 Real-győzelem, 87 Barca-siker és 32 döntetlen született.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés