
Kevesebb mint két hónapig bírta Dorinel Munteanu a Giurgiui Astra élvonalbeli labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként: a 46 éves szakvezető kedden szerződést bontott a klubbal, utódja pedig a Chiajnai Concordiától április elején menesztett Marius Șumudică, aki az idényben immár a negyedik tréner az Európa Liga-szereplésre pályázó alakulatnál.
2015. április 28., 17:032015. április 28., 17:03
Egyelőre az sem biztos, hogy Mircea Rednic a Ploiești-i Petrolulnál marad. A szakvezető ugyanis a 28. forduló hétfő esti zárómérkőzésén, a Piatra Neamțon jegyzett 1-1-es döntetlent követően elárulta, hogy bár továbbra is az összetett harmadik helyén állnak, pénzügyi problémák aggasztóak.
„Egyes játékosok megkapták a fizetésüket, mások pedig nem. Jobbnak tartottam volna, ha inkább mindenkinek kiadják a bére felét, minthogy kivételezettek legyenek. Én nem hosszabbítottam meg a szerződésemet, mert nem volt, akivel erről tárgyaljak\" – nyilatkozta.
A DigiSport információja szerint a klubvezetés – kihasználva a csődvédelmi eljárás adta lehetőségeket – már szerződést is bontott csapatkapitányával, a 34 éves Geraldo Alvessel és gólgyárosával, Filipe Teixeirával. Utóbbi a hírek szerint már George Becalival, a Steaua tulajdonosával tárgyal egy esetleges átigazolásról.
A hétközi 29. fordulóban a Petrolul csütörtökön 21.30 órától épp az Astrát látja vendégül, a pontvadászat derbijét viszont szerda este a Steaua vívja a vendég Marosvásárhelyi ASA ellen (21.30). Ugyancsak szerdán Craiova–Brassó (17 óra) és Viitorul–Kolozsvári U (19.15) összecsapások lesznek a Liga 1-ben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!