Hirdetés

Új szezon, régi rivalizálás a vízilabda-bajnokságban

•  Fotó: Christian Sandor

Fotó: Christian Sandor

A jelentős változáson átesett Nagyváradi VSK-t leszámítva nem volt nagy játékosmozgás a hazai élvonalbeli vízilabda-bajnokságban; a címvédő Steaua, a Dinamo és a Sportul Studențesc is nagyjából ugyanazzal a kerettel vág neki a hétvégén rajtoló 2016–2017-es szezonnak, mint amelyet az elmúlt idényben már megismertünk.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. október 21., 14:072016. október 21., 14:07

Ennek fényében a Körös-partiakat edző Kádár Kálmán az elmúlt években már megszokott erőviszonyokra számít, bízva abban, hogy visszahódíthatják azt a bajnoki címet, amelyet sorozatban kilenc éven át birtokolva, legutóbb – épp a jubileumi, tizedik döntőben – elveszítettek. Így ezúttal a Steaua kezd címvédőként, a VSK pedig ezüstérmesként „követeli” majd vissza titulusát.

A két együttes kerete már ismertté vált az idei Bajnokok Ligája-selejtezőkben, sőt már az első rangadót is lejátszották egymás ellen, amikor a nemzetközi kupasorozat második kvalifikációs körében találkoztak. A meccset a VSK nyerte, de Kádár szerint ebből még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a hazai bajnokságra nézve. „A fő riválisunk megint a Steaua lesz, a Dinamóval és a Sportullal óvatosnak kell lenni, a Rapid kicsit fejlődött, de a többiek, az Arad, a Kolozsvár és a Crișul sajnos nem jelentenek veszélyt” – summázta lapunknak a szakvezető.

A hétvégi, Dinamo elleni összecsapásuktól Kádár nem vár látványos játékot, mert elismerte: számukra most a jövő heti Hannover elleni BL-selejtező a fontos, ráadásul az eddig felhalmozott fáradtságukon túl Ramiro Georgescu kisebb sérüléssel is bajlódik. A tréner kérdésünkre jelezte, a bajnokság során minden bizonnyal ismét kérnek majd külföldi bírókat a fontos meccsekre, mert a hazai sípmesterekkel meggyűlt a bajuk az elmúlt szezon végén. Emlékeztetett rá, hogy a Steaua elleni döntő első két bukaresti meccsén több igazságtalan döntést is hoztak ellenük, szerinte pártatlan játékvezetés mellett nyertek volna, és akkor hazai pályán összejött volna a címvédés is.

A légiósszabály különben nem változott, továbbra is csak három külföldi vízilabdázót lehet szerepeltetni a román élvonalban, amelynek első fordulójában Nagyváradi VSK–Dinamo (a pénteki meccset 20 órától a DigiSport sugározza), Steaua–Rapid, Sportul–Nagyváradi Crișul és Arad–Kolozsvár párharcok lesznek hétvégén.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés