Hirdetés

Uhrin is elfér a kispadon

Merész fogadalmak kíséretében mutatta be hivatalosan is az új szakmai stábot, illetve az új játékosszerzeményeket a holnap Antalyába utazó Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának vezetősége. Pászkány Árpád klubtulajdonos jelezte, ebben a felállásban másra nem is gondolhatnak, mint címvédésre a bajnokságban, illetve a Román Kupában is.

Páva Adorján

2009. január 13., 22:402009. január 13., 22:40

„Az összes játékost sikerült megszereznünk, akit szerettünk volna, így ki tudjuk küszöbölni az őszi idényben jelentkező hibákat. Az éllovas Dinamóval szembeni 6 pontos hátrányunk elég jelentős, de nem behozhatatlan. Reményeim szerint már a tavaszi szezon első harmada után a táblázat élére kerülünk, nyáron pedig címvédéseket ünnepelhetünk” – jelentette ki az üzletember.

Szintén derűlátóan beszélt a CFR jövőjéről Iuliu Mureşan klubelnök. A sportvezető bemutatta a csapat három új, dél-amerikai futballistáját is. „Dario Flores nagy odaadással futballozik, és remek adottságai vannak. Az uruguayi középhátvéd játéka már régóta tetszett nekünk. Honfitársa, Augustin Viana egy erős testfelépítésű balhátvéd, aki egyben rendkívül technikás is. Az argentin Paolo Frangipane 29 éves korára rengeteg tapasztalatot szerzett, ő lehet a csapat igazi 10-ese” – jellemezte Iuliu Mureşan az új szerzeményeket. A sportvezető hozzátette, a CFR nem sztárokat igazol, de az új játékosok könnyen sztárokká válhatnak.

Uhrin a kispadra ül

A CFR klubelnöke kitért a cseh Dusan Uhrin helyzetére is: elmondása szerint az FC Temesvár volt vezetőedzője – aki szakmai tanácsadóként szerződött Kolozsvárra – nyugodtan leülhet Ales Jindra vezetőedző mellé a kispadra. Iuliu Mureşan ezzel Mircea Rădulescu kijelentéseire reagált. A szakszövetség (FRF) edzők jogállását vizsgáló bizottságának elnöke korábban arra hívta fel a figyelmet, a FRF szabályzata tiltja egy trénernek, hogy ugyanabban a szezonban két különböző Liga 1-es együttes vezetőedzője legyen. Rădulescu ezzel arra utalt, előfordulhat, hogy Uhrin csak „papíron” a szakmai tanácsadó, és igazából ő irányítja majd a csapatot, a cseh másodosztályból érkező Jindra pedig valójában Uhrin jobb keze lesz. Rădulescu kijelentette, ha ez bebizonyosodik, a CFR büntetésre számíthat.

Iuliu Mureşan azonban nem gondolta így. Megerősítette ebben Mircea Sandu, a FRF elnöke is, aki kivitelezhetetlennek tartotta Rădulescu elképzeléseit. Az edzők jogállását vizsgáló bizottság elnöke korábban jelezte, televíziós felvételek, újságcikkek vagy a játékosok nyilatkozatai alapján rajtakapható lehet a „csaláson” a CFR. „A szabályzatban szó sincs tévéfelvételekről vagy egyéb hasonló bizonyítékokról, amelyek perdöntőek lehetnének, és ezen idény közben nem lehet változtatni. Uhrin nyugodtan leülhet tanácsadóként a kispadra, a CFR-t csak akkor lehetne megbüntetni, ha a szakembert vezetőedzőnek nevezték volna ki” – nyilatkozta az ügy kapcsán a romániai labdarúgás első embere.

A szereposztás

Mircea Rădulescu kijelentései nem ijesztették meg Dusan Uhrint sem. „Nagyon jó képességű játékosok alkotját a CFR keretét. Legfőbb célunk, hogy a Liga 1-et megnyerve a Bajnokok Ligájában szerepelhessünk. Az én feladatom az, hogy figyeljem a játékosok teljesítményét, és megszervezzem a csapat tevékenységeit. Az eredményekért nem én felelek, hanem Ales Jindra” – szögezte le az FC Temesvár korábbi trénere, aki az őszi idényben a táblázat 3. helyén zárt a bánságiakkal. Ales Jindra elismerte, sok segítségre számít a Liga 1-ben már nagy tapasztalatot szerzett honfitársától: „Büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan csapatot edzhetek, amely a román bajnoki címért harcol. Felelősséget vállalok a célkitűzések teljesítéséért. Minden téren egyeztetni fogok Dusan Uhrinnal, aki már jól ismeri a Liga 1-et”.
A csapat csütörtökön utazik Antalyába, ahol 27-éig edzőtáborozik, majd hazatér. Az első mérkőzést 24-én a Shanghaj Shenhua ellen játssza.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés