
Beválasztották Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökét az európai szervezet (UEFA) végrehajtó bizottságába.
2015. március 24., 16:572015. március 24., 16:57
A 17 tagú bizottságban hét tisztségviselő mandátuma járt le – köztük a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) korábbi vezetőjének, a 2007-ben elnyert megbízatása után 2011-ben újraválasztott Mircea Sandunak –, a megüresedett helyekre pedig tizenketten pályáztak a keddi bécsi kongresszuson. Az új tagokat a 2015 és 2019 közötti időszakra választottak meg, ám az FRF ezúttal senkit nem jelölt.
Ugyancsak kedden szavaztak újabb négy évre bizalmat Michel Platininek, aki így a harmadik ciklusát kezdi meg az UEFA elnökeként. Az 59 éves francia sportvezetőnek nem volt kihívója, így az 54 tagország képviselője közfelkiáltással választotta meg újra. Platini 2007 óta tölti be a posztot.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!