Hirdetés

Triplázott a Brassói Rulmentul

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Zöld-fehér kettősség: a győri szem sír, a fradista nevet A Brassói Rulmentul megnyerte a Challenge Kupát, miután idegenben is legyőzte a Konstancai Tomist. Az EHF-kupát a Ferencváros hódította el, míg a Győr hazai pályán bukta el a KEK-finálét.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 22., 00:002006. május 22., 00:00

Kézilabda
Megkoronázta idei szereplését a Brassói Rulmentul: a bajnoki cím és a Román Kupa elhódítása után a Challenge Kupát is magabiztosan nyerte. A brassóiak döntőbeli ellenfele, a Konstancai Tomis a finálé visszavágóján hazai pályán sem tudott 60 percen keresztül lépést tartani Mariana Târcã tanítványaival. Miután az első mérkőzésen negyed óra kellett az erdélyi csapatnak ahhoz, hogy behozhatatlanul elhúzzon ellenfelétől, a konstancai meccsen a második félidő elején léptek meg a brassóiak. Azzal együtt, hogy az első játékrészben is mindvégig három-négy góllal vezettek, 11-14-es fordulás után 12-19-re húztak el, és ezt az előnyt egészen a hajrá kezdetéig megtartották. Ezen a ponton már feladta a Tomis, de a vendégek is érezhetően kiengedtek, így a végére feljöttek a hazaiak, és csupán egygólos vereséggel zárták a találkozót. Miután a férfiak Challenge Kupája a Steaua vitrinjébe került, a nőknél a Brassói Rulmentul dicsekedhet a nemzetközi serleg elhódításával.
Női Challenge Kupa, döntő, visszavágó: Konstancai Tomis–Brassói Rulmentul 24-25 (összesítésben 46-55).

Ferencvárosban az EHF-kupa
A Ferencváros nyerte el a női kézilabda-EHF-kupát, mivel az egygólos hazai győzelmét követően, a visszavágón 33-32-es diadalt aratott a horvát Podravka Koprivnica otthonában. Hihetetlenül keményen kezdtek a horvát kézilabdások, de a ferencvárosi játékosok nem ijedtek meg, bátor játékkal hamar elléptek ellenfelüktől. Fokozatosan nőtt a különbség, a 36. percben már 16-25 volt az állás, amikor egy kicsit elkényelmesedtek Németh András tanítványai. A kaproncaiak gyors ellentámadásokkal megkezdték a felzárkózást, és egy perccel a meccs vége előtt ki is egyenlítettek. Ám a Ferencváros soron következő támadását értékesítette, így a fradisták emelhették fejük fölé a trófeát.
„Óriási dolog, hogy a csapat képes volt erre a sikerre. Taktikailag is érettek voltunk, pedig a nemzetközi porondon több játékosunk is rutintalannak számít. Éreztük, hogy a végére elfáradunk, ám a korábban megszerzett előny elégnek bizonyult” – nyilatkozta Németh András. A siker azt jelenti, hogy a következő szezonban is három magyar klub indulhat ebben a sorozatban. A BL-ben két, a KEK-ben pedig egy magyar csapat játszik jövőre.
Női EHF-kupa, döntő, visszavágó: Podravka Koprivnica–Ferencváros 32-33 (összesítésben 68-70).

A Győr otthon bukta el a KEK-döntőt
Vereséget szenvedett hazai pályán a női kézilabda-KEK-döntő visszavágóján a Győri Graboplast ETO KC a vendég szerb-montenegrói Buducnost Podgoricától, így a magyar bajnokcsapat továbbra sem tudta kiharcolni története első európai kupadiadalát. Idegesen kezdett a hazai csapat, míg a minden mindegy alapon támadó vendégek elhúztak, s a félidőben négy góllal vezettek. A folytatásban is idegesen játszott a Győr, a podgoricaiak pedig egyre lelkesebbé váltak, és magabiztosan tartották három-négy gólos előnyüket. A közönség már csak egy remek hajrában bízhatott, de ez nem jött össze, így a szerb-montenegróiak idegenben hódították el a trófeát.
„Erre a mérkőzésre fáradtunk el. Az utóbbi két hónapban háromnaponta játszottunk fontosabbnál fontosabb mérkőzéseket. Nem voltunk eléggé frissek, az ellenfél sokkal gyorsabban kézilabdázott. A cserék sem jöttek be, ezért nem nyertünk” – mondta Róth Kálmán, a győriek trénere.
Női KEK-döntő, visszavágó: Győri Graboplast ETO KC–Buducnost Podgorica (szerb-montenegrói) 23-26 (összesítésben 48-51).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés