Hirdetés

Triplázást ünnepelt a Bukaresti CSM

•  Fotó: prosport.ro

Fotó: prosport.ro

Amit az idei szezonban megnyerhetett, azt meg is nyerte a Bukaresti CSM női kézilabdacsapata: a román bajnoki cím és a Bajnokok Ligája után hétvégén a Román Kupát is bezsebelte a klubtörténeti csúcsokat döngető fővárosi együttes.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. május 22., 19:332016. május 22., 19:33

A serleg sorsa gyakorlatilag már a pénteki elődöntőben körvonalazódott, hiszen a magyar kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi tisztségének elvállalása miatt Romániából távozó Kim Rasmussen edző tanítványai épp a nagy rivális Nagybányai HCM-mel kerültek össze.

A máramarosiakat a vártaknak megfelelően drámai csatában múlták felül pénteken 26-25-re, ezért a szombati döntőben a HCM Roman már „könnyű falatnak\" ígérkezett. A dán szakember „búcsúmeccsén\" ugyan nem kezdett túl jól a CSM, de a szünetre már 15-13-as előnyben ment pihenni. A térfélcsere után aztán teljesen kibillent az egyensúly a két fél között: a BL-győztes parádés támadásaira a moldvaiak nem tudtak reagálni, ezért végül a bukarestiek 32-24-re győzve ünnepelték történetük első Román Kupáját és egyben történetük legsikeresebb szezonját.

Rasmussen szerint „Hollywood sem írhatta volna meg szebben ezt a történetet\". „Valóságos álom. Két trófeát reméltem, de hármat nyertünk. Ez elképesztő\" – örvendezett a döntőt követő sajtótájékoztatón. A dán szakember büszke arra amit elért, jól érezte magát a CSM-nél, mint ahogyan abban is bizonyos, hogy távozása után is erős alakulat marad Bukarestben. Az ellenfél sem mutatkozott csalódottnak, mert Florentin Pera edző szerint számukra az igazi döntő a Brăila ellen 27-20-ra megnyert elődöntő volt – azzal harcolták ki az európai kupaszereplést.

A Brăila egyébként a bronzmeccsen 34-25-re kapott ki a Nagybányai HCM-től, amely a pénzügyi problémák miatt a megszűnés szélén áll. Játékosai könnyes szemmel ölelgették egymást. „Miért kell így érniük véget a szép dolgoknak?\" – kérdezte Lous Abbingh, akinek még mindig nehéz elfogadnia, hogy a korábban bajnok, sorozatban kétszer BL-negyeddöntős HCM jövője kérdéses. Ismert ugyanis, hogy a férfi és a női kézilabdacsapatokat az önkormányzat városi sportklubja készült átvenni a tartozások miatt csődközelben lévő kézilabdaklubtól. Ezt viszont csak akkor teheti meg, ha a játékosok elmaradt béreit előbb törlesztik. Mivel Cătălin Cherecheş polgármester jelenleg épp a sportklubok támogatásai miatt van korrupciós vádak miatt előzetes letartóztatásban, nem tudni, hogy találnak-e Nagybányán befektetőt a sikercsapat megmentésére. 

Előnyben a Dinamo, izgulhat a Minaur

Az alapszakaszgyőztes Dinamo 34-20-ra legyőzte hazai pályán a Bukaresti CSM-et az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság döntőjében, ezért 1-0-ra vezet az egyik fél második sikeréig tartó párharc összetettjében. Szintén hétvégén került előnybe a bronzért játszó Temesvári Poli a Tordával szemben (31-29-re nyert), az ötödik helyért harcoló Székelyudvarhelyi KC a Steauával szemben (31-30-re), valamint a hetedik helyért meccselő Călăraşi, amely Resicabányán nyert 33-31-re. A párharcok második találkozói szerdán leszek.

Az alsóházi rájátszás már befejeződött, a hétvégi, utolsó forduló után pedig eldőlt, hogy az egy ponttal sereghajtó Galac mellett a 31 ponttal záró Ploieşti búcsúzik az élvonaltól. Az viszont még nem egyértelmű, hogy a 32 ponttal negyedik helyen záró Focşani mellett melyik együttes vesz részt a másodosztályból érkező Bákó, Suceava és a Nagyváradi VSK elleni osztályozóban. Az élen ugyanis a Vaslui, a címvédő Nagybányai Minaur és a Târgu Jiu-i Energia is egyaránt 36 ponttal zárt, az egymás közti rangsorolás módjáról pedig a sportági szövetség versenybizottságának a héten kell állást foglalnia.

Amennyiben ugyanis számításba veszik az alapszakaszban lejátszott direkt mecscsek eredményeit is, akkor a Vaslui végez a harmadik helyen, ha viszont csak a rájátszás találkozói számítanak, akkor a Minaur kényszerül osztályozóra. A gólarány alapján az Energia a harmadik, de a Gorj megyeiek minden bizonnyal bennmaradnak az élmezőnyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés