Hirdetés

Továbbra is veretlenek

Kézilabda – Második a bajnokságban a Székelyudvarhely. A Székelyudvarhelyi KC férfi kézilabdacsapata egyedüli együttesként még nem talált legyőzőre a Nemzeti Ligában. A Constantin Ştefan által irányított SZKC a hétvégi, 6. fordulóban éppen a másik, addig veretlen együttest, a vendég Bákói Ştiinţát győzte le 38-31 arányban.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. október 23., 00:002007. október 23., 00:00

Az újonc gárda ezzel a táblázat második helyén áll – csak rosszabb gólaránya miatt szorul a szintén 10 pontos Resicabányai UCM mögé –, miközben az idény elején a története során először élvonalban szereplő klub vezetése a kiesés elkerülését tűzte ki célul.

„Nem számít, miről beszéltünk a szezon elején. A lényeg, hogy fordulóról fordulóra minél jobban játsszunk, és mindig győzelemre törekedjünk” – nyilatkozta a Krónikának Constantin Ştefan, aki nyáron a Dinamótól érkezett Székelyudvarhelyre. „Nagy kihívásnak éreztem a felkínált feladatot, és elejétől fogva bíztam benne, hogy nem okozunk csalódást” – mondta a tréner, aki eddig négy győzelmet és két döntetlent ért el együttesével az élvonalban: a Tîrgu Jiu-i Pandurii, a Ploieşti-i Uztel, a Nagyváradi CSM és a Bákó ellen nyert, míg a Medgidiai CSM, illetve a bajnoki címvédő Konstancai HCM ellen döntetlent játszott.

Constantin Ştefan szerint a jó rajt leginkább a jó csapatszellemnek köszönhető: „Kilenc új játékos érkezett nyáron, ám hamar összeszoktunk. A játékosok rendre a maximumot szeretnék kihozni magukból úgy, hogy közben csapatban gondolkodnak”. A kiváló idénykezdet ellenére a szakembert egyelőre nem foglalkoztatja a bajnoki cím megszerzése. „Attól még messze vagyunk. Igaz, hogy az elmúlt szezonnal ellentétben most nincs olyan együttes, amely borítékolhatóan megnyeri a bajnokságot, de a kiegyenlített mezőnyben ugyanolyan könynyen lehet nyerni, mint ahogyan veszíteni is” – vélekedett Constantin Ştefan.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés