Hirdetés

Továbbjutott a Debrecen a BL-selejtezőkben

Mindössze 12 perc alatt ledolgozta a nyíregyházi visszavágón egygólos, Albániában összeszedett hátrányát a Debreceni VSC labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A magyar bajnok sorozatban dolgozta ki a helyzeteket a Skenderbeu Korce kapuja előtt, s ezekből végül Adamo Coulibaly kettőt (12.és 87. perc), Varga József pedig egyet (58.) váltott gólra, eldöntve a továbbjutás kérdését.

2012. július 26., 08:132012. július 26., 08:13

„A játékosok úgy álltak ehhez a mérkőzéshez, és úgy teljesítettek, ahogy az előző idényben megszokhattuk. Küzdöttek az első perctől az utolsóig minden labdáért, rengeteg helyzetet sikerült kialakítaniuk. Nagyon nehéz meccsen vagyunk túl, de megérdemelten jutottunk tovább” – mondta a mérkőzés után Kondás Elemér, a DVSC edzője. A harmadik fordulóban a lapzárta után véget ért Vardar Szkopje (macedón)–BATE Boriszov (fehérorosz) párharc győztese vár a debreceniekre.

A forduló meglepetését a Dudelange okozta, amely több, idegenben lőtt góllal kiejtette az osztrák Salzburgot, s ezzel az első luxemburgi csapat lett, amely bejutott a BL-selejtezők harmadik körébe.
Az Európa Liga második selejtezőkörében a Bukaresti Rapid ma Finnországban szerepel, a hazai pályán 3-1-re legyőzött MyPa otthonában (19.30). A magyar csapatok közül a Budapest Honvéd az orosz Anzsi Mahacskalát fogadja (19.30, m2), amelytől idegenben 1-0-ra kikapott, a Videoton pedig a szlovák Slovant (21.30, m2), amellyel 1-1-es döntetlen játszott Pozsonyban.

Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, visszavágók: Debreceni VSC–Skenderbeu Korce 3-0 (továbbjutott a DVSC, 3-1-es összesítéssel). További eredmények: Ventspils (lett)–Molde (norvég) 1-1 (tj. a Molde, 4-1-el), Red Bull Salzburg (osztrák)–F91 Dudelange (luxemburgi) 4-3 (tj. a Dudelange, 4-4-es összesítéssel, több, idegenben szerzett góllal), Ironi Kirjat Smona (izraeli)–MSK Zilina (szlovák) 2-0 (tj. az Ironi, 2-1-el), Ekranas (litván)–Shamrock Rovers (ír) 2-1 (tj. az Ekranas, 2-1-el), Serif Tiraspol (moldovai)–Ulisses (örmény) 1-0 (tj. a Seri, 2-0-al), Zesztafoni (grúz)–Neftcsi Baki (azeri) 2-2 (tj. a Neftcsi, 5-2-vel), FC Basel (svájci)–Flora Tallinn (észt) 3-0 (tj. a Basel, 5-0-al), Partizan Belgrád (szerb)–Valletta FC (máltai) 3-1 (tj. a Partizan, 7-2-vel), FK Zeljeznicar (bosnyák)–NK Maribor (szlovén) 1-2 (tj. a Maribor, 6-2-vel), KR Reykjavik (izlandi)–HJK Helsinki (finn) 1-2 (tj. a HJK, 9-1-el). Korábban: Sahtyor Karagandi (kazah)–Slovan Liberec (cseh) 1-1 (tj. a Slovan 2-1-el).


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés