2007. november 27., 00:002007. november 27., 00:00
A Miodrag Periszics által irányított együttes az elsõ találkozón 79:74-re maradt alul. A párharc gyõztese a csoportkörbe jut, ahol négy négyes kvartettet alakítanak ki. A csoportok elsõ két helyezettjei a negyeddöntõbe jutnak. A kolozsváriak gyõzelemmel hangoltak a görögök elleni összecsapásra: hazai pályán 103:97-re verték a Brassói CSU Cuadripolt az A osztály legutóbbi fordulójában. A PAOK háza táján viszont nem volt nyugalom az elmúlt héten – a kolozsváriak elleni elsõ mérkõzés után menesztették Tab Baldwin új-zélandi vezetõedzõt. Utódja, Kosztasz Flevarakisz – aki legutóbb a svéd válogatottat irányította – hazai vereséggel debütált hétvégén a szalonikiek kispadján. „A PAOK nehéz idõszakon megy keresztül, ám biztos, hogy minél hamarabb túljutna rajta, ezért nagy valószínûséggel rendkívül motiváltan érkeznek Kolozsvárra. Ezzel együtt mindent megteszünk a történelmi továbbjutás kiharcolásáért. Reméljük, telt ház elõtt játszunk majd, és a szurkolók olyan hangulatot teremtenek, amely igazolja, Kolozsvár a kosárlabda városa is\" – mondta Mircea Cristescu, a Kolozsvári U Mobitelco ügyvezetõ elnöke. Hírösszefoglaló Új edzõ Ploieºti-en Menesztette Mladen Jojics vezetõedzõt a Ploieºti-i CSU Asesoft férfi kosárlabdacsapata. A csapatot a továbbiakban az eddigi másodedzõ, Vladimir Arnautovics irányítja. A bajnokságban eddig százszázalékos, címvédõ együttes vezetõsége nem indokolta meg döntését, viszont közölte, közös megegyezéssel bontott szerzõdést a szerb szakemberrel. Jojics 2004 elején vette át a Ploieºti-i CSU irányítását, és négyszer nyerte meg a bajnokságot, valamint a Román Kupát. A csapat 2005-ben megnyerte az Euro Challenge Kupát is. Arnautovics a szerdai, Galatasaray elleni hazai találkozón debütál a CSU kispadján az ULEB-kupa csoportkörének 4. fordulójában.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.