
Fotó: EM Sports Consulting
Szoboszlai Dominik, az RB Leipzig magyar válogatott labdarúgója várhatóan májusban végezhet ismét teljes értékű edzésmunkát.
2021. március 19., 21:472021. március 19., 21:47
2021. március 19., 21:492021. március 19., 21:49
A sérült játékos állapotáról menedzsmentje, az EM Sports Consulting adott tájékoztatást pénteken a közösségi oldalán. Kiemelték: a középpályás kezelése megfelelő ütemben halad, azonban a sérülés helye és jellege miatt fokozott türelemre van szükség. Ezzel együtt Szoboszlai készülhet a júniusi Európa-bajnokságra is.
Az őszi idényben osztrák csapatában 22 mérkőzésen kapott lehetőséget. Szoboszlait a téli átigazolási időszakban szerződtette az RB Leipzig – ahol válogatott társaival, Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal szerepelhet egy klubban –, de ágyéksérülése miatt azóta sem tudott bemutatkozni. Érkezését követően a lipcseiek 16 összecsapásáról hiányzott már eddig.
A Bundesliga utolsó fordulóját a május 22-i hét végén rendezik. A részben budapesti rendezésű Eb-n a társrendező magyarok a címvédő Portugália ellen kezdik meg szerelésüket június 15-én. Négy nappal később a világbajnok franciákkal találkoznak szintén a Puskás Arénában, majd 23-án az esélyesek közé sorolt németek vendégei lesznek Münchenben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!