Debütálása után tíz évvel immár a hetedik Dakar Ralijára indul karácsonykor Gyenes „Mani” Emánuel, Románia legeredményesebb terepmotorosa.
2016. december 24., 13:442016. december 24., 13:44
A szatmárnémeti pilóta, mint ismeretes, 2007-ben 46-ikként teljesítette az akkor még Afrikában rendezett viadalt, azóta viszont már kinőtte magát a „magánzók” mezőnyében, és ahogyan arra az esemény hivatalos honlapja is rámutat: igazi maratonspecialistává vált. Idén pályafutása legjobb eredményeként az összetett 14. helyén ért célba, jövőre pedig még ennél is előkelőbb helyen szeretne végezni az amúgy gyári csapatok által uralt versenyben.
„Jó évem volt. Elértem a céljaimat, és nem voltak sérüléseim. Úgy érzem, hogy felkészültem, de az majd csak Bolíviában derül ki, hogy a szervezetem hogyan bírja” – ecsetelte a Krónikának Gyenes. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a január 2–14. között rendezendő 2017-es Dakar Rali az idei kettő helyett hat bolíviai napot tartogat, márpedig a magaslati körülményeket nem szerette a 32 éves szatmárnémeti pilóta. Mint megtudtuk, most próbált erre is felkészülni, és decemberben kilenc napra Franciaországba utazott, ahol naponta 3600 méteres magasságban tartott erőnléti edzéseket – csak éjszakára ereszkedett 1800 méterre. „Az első napokban nagyon megterhelő volt, utána már könnyebben ment. Most valóban több időt tudtam akklimatizálódni, de bolíviai szakaszból is több lesz” – fűzte hozzá.
Motorját – amellyel még októberben a Marokkó Ralin gyakorolt a sivatagi szakaszokra – már novemberben hajóra tette, és már meg is érkezett Buenos Airesbe, ahol a szervezők gondoskodnak arról, hogy Paraguayba szállítassák. Maninak bevallottan hiányzik 450-es KTM-je, de a hazai időjárás már amúgy sem tette volna számára lehetővé a motorozást. Rámutatott, hogy itthoni endurójával még gyakorolhatott volna, de a csúszós utakon kockázatos lenne. Motorozni a rajt előtt sem lesz sok ideje, mindössze egy rövid tesztelést terveznek a beállításhoz.
A gép ugyanaz, amivel idén versenyzett, ugyanakkor a jobb teljesítmény érdekében felfüggesztést cseréltek rajta, ezért az eddigi maraton kategória helyett most először az úgynevezett „szuper gyártmány” kategóriában fog elrajtolni. Előbbi osztály, mint ismeretes, csak minimális átalakítást enged a gépeken, utóbbi viszont már a gyári modelltől eltérő prototípusokat foglal magában, ezért – a maraton kategóriában korábban győztes – Gyenesék a verseny alatt is tágabb teret kapnak a szerelésben.
Közölte, vasárnap reggel indul Szatmárnémetiből Bukarestbe, hogy onnan másnap Buenos Airesbe repüljön. Ott veszik át a szintén hajóval előreküldött szervizautójukat, amellyel még bő ezer kilométert fognak utazni Asunciónba. Jövőre ugyanis megint három dél-amerikai országot érint a Dakar Rali, a rajtnak pedig az „újonc” Paraguay ad otthont. A január másodikai, Asunción–Resistencia közötti 454 km-es táv (prológként ebből csak 39 km lesz a mért szakasz) mindössze töredéke annak a több mint 9 ezer km-nek, amelyet a viadal során a pilóták bejárnak.
Gyenes tájékoztatása szerint a motoros mezőny nagyjából ugyanaz lesz, mint idén volt, de a KTM gyári csapata mellett a Honda és a Yamaha is több pilótával képviselteti magát. A romániai Dakar-menő változatlanul a szatmári Autonet Motorcycle Team színeiben versenyez, és ahogyan idén, úgy jövőre is Oláh László és Rácz Szabolcs alkotja a szervizcsapatát.
A motiváció legtöbbször hirtelen felindulásból fakad, hosszú távon viszont a fegyelem az, ami fenntartja az állandó fejlődést – vallja Kisjancsi András, aki nemrég korcsoportjában első, összesítésben pedig negyedik helyen végzett egy kerékpárversenyen.
A Nagyváradi VSK vízilabdacsapata nyerte a Román Kupát, miután a szombat esti döntőben 14-9 arányban legyőzte a bukaresti Dinamo együttesét. A nagyváradi pólósok egy héttel ezelőtt elhódították a Szuperkupát is.
Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.
Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.
Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.
A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.
Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.
Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.
Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.
szóljon hozzá!