
Fotó: Rompres
2007. július 26., 00:002007. július 26., 00:00
Amikor tegnap a mezőny rövid kitérőt tett Spanyolországba, az útvonalon két kisebb bombát robbantottak. Előzőleg egy, magát a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet aktivistájának valló személy közölte a robbantási szándékot a navarrai közlekedési rendészettel. A robbantásokban senki sem sérült meg, a mezőny gond nélkül túljutott az érintett szakaszon.
Időközben még 24 óra sem telt el a korábban két szakaszt megnyerő kazah Alekszandr Vinokurov (Astana) tiltott vértranszfúziójának bejelentése óta, máris újabb doppingesetre derült fény. A következő vétkes az olasz Cristian Moreni (Cofidis), aki a Marseille és Montpellier közötti, 11. szakasz után bukott le a vizsgálaton. Vinokurov közben ártatlannak vallotta magát. „Ez valami szörnyű tévedés. Sosem éltem tiltott szerekkel, én profi versenyző vagyok. Alighanem a Tour elején történt bukásom lehet az ügy mögött: akkor rengeteg vér gyűlt össze a combomban, ez vezethetett a pozitív teszthez” – nyilatkozta a már hazautazott versenyző. A botrány hatására több francia és német istálló versenyzői néhány perces ülősztrájkkal tiltakoztak a tegnapi etap előtt a napvilágra került fejleményekre reagálva. Christian Prudhomme, a Tour igazgatója a jelenlegi versenyrendszer csődjének tartja, hogy egyesek még mindig doppingolnak, de szerinte a versenynek folytatódnia kell, míg a csalók ellen folytatják a hadjáratot.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.