
Fotó: Hunbasket.hu
A házigazda magyar válogatott szerezte meg a bronzérmet a Debrecenben zajló U19-es női kosárlabda-világbajnokságon, miután a vasárnapi helyosztón szinte végig vezetve 88-67-re legyőzte Malit.
2021. augusztus 15., 22:402021. augusztus 15., 22:40
2021. augusztus 16., 11:332021. augusztus 16., 11:33
A magyar együttes a csoportkört 2/1-es győzelmi mérleggel zárta, majd a nyolcaddöntőben Olaszországot, a negyeddöntőben Csehországot verte, a szombati elődöntőben pedig kikapott a favorit és címvédő amerikaiaktól a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.
A zárónapi ellenfél a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások következtében késve érkezett meg a hajdúsági városba, és első csoportmérkőzését játék nélkül a cseheknek ítélték meg 20-0-lal. Ezután az afrikaiak Japánt és Kanadát is legyőzték, a 16 között a Koreai Köztársaságot, a 8 között pedig óriási meglepetésre Oroszországot múlták felül, végül az elődöntőben 12 ponttal kikaptak Ausztráliától.
A túloldalon szinte csak a spanyol Gran Canariánál légióskodó Sika Kone termelte a kosarakat, aki az első félidőben egymaga 17 pontot dobott. A nagyszünetben 42-31 volt az állás, ekkor a triplák aránya 6/0 volt a magyarok javára.
Térfélcsere után rákapcsolt az ellenfél, hét perc alatt öt triplát is szerzett, ám Boros ötödik hármasa megnyugtatta a házigazdákat. A Cziczás-gárda minden addiginál nagyobb különbségről, 62-49-cel kezdte a zárónegyedet, majd 67-51-nél az afrikaiak már megroppanni látszottak. Dombai negyedszer is betalált kintről, a mali játékosok kétségbeesetten tüzeltek mindenhonnan, de elvétve találtak a gyűrűbe. Húszpontos előnynél eldőlt a meccs, a hajrá már igazi örömkosárlabdát hozott, a mintegy ötszáz szurkoló ovációja közepette. A magyarok legeredményesebbje Boros Júlia lett 25 ponttal.
A hazai válogatott az első magyarországi kosárlabda-világbajnokságon az első érmét szerezte meg az U19-es vb-k történetében. A vasárnap esti döntőt a címvédő Egyesült Államok nyerte, 70-52-re győzte le Ausztráliát.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!