
Búcsút intett első számú kapusának a Kolozsvári CFR élvonalbeli futballcsapata: Mario Felgueiras a törökországi Konyaspornál folytatja pályafutását.
2015. február 01., 14:212015. február 01., 14:21
A 28 éves portugál – akinek idén nyáron járt volna le a szerződése az összetett második helyén telelő fellegváriaknál – már decemberben jelezte távozási szándékát, amelynek hátterében kizárólag a klub pénzügyi problémái állnak.
Köztudott, hogy CFR több havi fizetéssel tartozik játékosainak, emiatt többen is panaszt emeltek a labdarúgóliga illetékes testületénél, és kérték szabadon igazolhatóvá válásukat. Erről döntés még nem született, de Felgueiras esetében a két klub megegyezett egymással, és pénteken hivatalosan is bejelentették távozását. A portugál kapus Gabriel Torje és Cirpian Marica csapattársa lesz Törökországban.
Miközben a CFR kerete egyre fogyatkozik, addig a helyi rivális Universitatea újabb légióssal erősített: a klub a hétvégén megerősítette, hogy leigazolta a törökországi edzőtáborban tesztelt 27 éves támadó középpályást, a holland Sergio Zijlert. Előtte a csatár Geoffrey Castillion és a hátvéd Daniel Martins csatlakozott George Ogăraru edző együtteséhez.
A téli átigazolási időszak alatt különben szinte mindegyik alakulat igyekszik frissíteni keretét. Különösen nagy a játékosmozgás a Dinamónál, amely hétvégén a gyulafehérvári középpályást, Gheorghe Grozavot szerezte meg az orosz Terek Groznijtól, ám a legnagyobb „bevásárlást” eddig kétség kívül a sereghajtó Rapid jegyzi, hiszen nem kevesebb, mint 13 futballistát igazolt le.
Az építkezésnek ugyanakkor ezzel még nincs vége, Cristian Pustai vezetőedző ugyanis még további két érkezőre számít, akikkel kiegészülve elképzelhetőnek tartja, hogy megmeneküljenek a kieséstől. „Jelenleg hét pont távolságra vagyunk a még bennmaradást jelentő helytől, ez pedig elég nagy, de nem lehetetlen küldetés” – szögezte le hétvégén a szakvezető. A klubvezetés különben jelezte: minden tartozásukat kiegyenlítették játékosaik felé.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!