Hirdetés

Torkán akadt a pilseni sör, eddig tartott a Ferencváros „futballtavasza”

Ferencváros

Ennyi volt. A Ferencváros sima plzeni vereséggel búcsúzott az Európa-ligától

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Ferencváros 3-0-s vereséget szenvedett a cseh Viktoria Plzen otthonában a labdarúgó Európa-liga rájátszásának csütörtöki visszavágóján, így 3-1-es összesítéssel búcsúzott a sorozattól.

MTI

2025. február 21., 08:302025. február 21., 08:30

A Ferencváros sikerét hozó egy héttel ezelőtti első mérkőzéssel ellentétben ezúttal a Plzen kezdte jobban a találkozót, de veszélyhelyzetet csak két hatalmas bedobás után tudott teremteni Gróf kapuja előtt. A 12. percben Saldanha tekerésével jelentkezett először életképes lehetőséggel az FTC. A folytatásban az odavágó előtt nem sokkal igazolt Grófnak kétszer is közbe kellett avatkoznia, majd a játékvezetővel is volt dolga, Jérome Brisard az időhúzásra figyelmeztette.

Érezhetően nagy nyomás alatt volt ekkor a Ferencváros, amelyet nem is bírt el, a 27. percben egy szöglet után Durosinmi vette be az előtte bravúrosan hárító Gróf kapuját.

Hirdetés

A hazaiak lendületben maradtak, és egy hatalmas védelmi hibát követően a 38. percben megduplázták előnyüket, amivel megfordították a párharcot. Sőt, négy perccel később már 3-0-át mutatott az eredményjelző, Durosinmi duplájával kezdett eldőlni az összecsapás, az FTC kaput eltaláló lövés nélkül vonult a szünetre.

Robbie Keane a félidőben két védekező játékosa helyett támadókat küldött be, Kehinde és Traoré érkezett, nem sokkal később pedig Pesic személyében már a negyedik csatár is pályán volt. A Ferencváros ettől némiképpen veszélyesebb lett, de a játékában így sem volt benne a gól.

A csehek a folytatásban kihasználták, hogy a középpályán rendszeresen létszámfölényben vannak, és nyugodtan járathatták a labdát.

A hajrában kissé már hitehagyottan futballozott az FTC, a plzenieknek pedig tökéletesen megfelelt az eredmény, ami már nem is változott – igaz, Abu a 89. percben még mellé lőtt egy ziccert.

A Plzen a legjobb 16 közé jutott, ahol az olasz Lazio vagy a spanyol Athletic Bilbao lesz az ellenfele.

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője az akarást, a küzdelmet hiányolta csapatából.

„Persze, nagyon szeretnénk jó futballt játszani a csapattal, de a labdarúgás alapja a futás és a kemény munka. Küzdeni, harcolni kell, mi pedig nem tettünk így az első félidőben. Egyszerűen szinte minden labdát az ellenfelünk szerzett meg” – nyilatkozta az ír szakember a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

A tréner külön kiemelte az első gólt, amely egy szöglet után született.

„Egész héten erről beszéltünk, tudtuk, hogy egy rendkívül fizikális ellenfél a Plzen, amely kifejezetten erős a rögzített szituációkból, mégis rengeteg szöglethez juttattuk őket” – mondta.

Robbie Keane megjegyezte, tisztában van azzal, hogy ez az eredmény a játékosok és természetesen a szurkolók számára is csalódás, ugyanakkor a futball szépsége, hogy mindig jön egy következő meccs, ahol lehet javítani.

Hozzátette, az ilyen vereségek után mutatkozhatnak meg igazán az erős személyiségek, miképpen reagálnak, a csapatnak pedig igazi karakterekre, hadvezérekre van szüksége.

A Ferencváros a hétvégén a bajnokságban javíthat, a zöld-fehérek címvédőként a második helyen állnak, hátrányuk öt pont a listavezető Puskás Akadémiával szemben, vasárnap a Fehérvár otthonába látogat a gárda.

Eközben a román FCSB továbbjutott: a görög PAOK ellen 2-0-ra nyert, így 4-1-es összesítéssel került a nyolcaddöntőbe, ahol a francia Lyon vagy a német Eintracht Frankfurt lesz az ellenfele.

Európa-liga, a legjobb 16 közé jutásért, visszavágó:
Viktoria Plzen (cseh)-Ferencvárosi TC 3-0 (3-0)
Plzen, 10 415 néző, v.: Jérome Brisard (francia)
Továbbjutott: a Viktoria Plzen, 3-1-es összesítéssel.
gólszerzők: Durosinmi (27., 38.), Sulc (35.)
sárga lap: Dewh (76.), illetve Saldanha (14.), Abu Fani (56.)
Viktoria Plzen:
Jedlicka - Memic (Doski, 70.), Dweh, Markovic, Jemelka, Cadu (Havel, 83.) - Vydra (Kopic, 83.), Cerv, Kalvach, Sulc - Durosinmi (Adu, 55.)
Ferencvárosi TC:
Gróf - Makreckis (Tóth A., 78.), Gartenmann, Cissé, Ramírez (Traoré, a szünetben) - Civic, Júlio Romao (Kehinde, a szünetben), Rommens (Ben Romdan, 78.), Abu Fani, Zachariassen (Pesic, 58.) - Saldanha

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés