Hirdetés

Többre vágyó Sportklub

Jégkorong - Rajt a magyar és a román bajnokságban A Csíkszeredai Sportklub székesfehérvári szereplésével vasárnap megkezdődik a magyar jégkorongbajnokság 2007/2008-as idénye. A Hargita megyei együttes három nap alatt három mérkőzést játszik a címvédő Alba Volán vendégeként.

Páva Adorján

Páva Adorján

2007. augusztus 31., 00:002007. augusztus 31., 00:00

Gál Sándor román bajnok és Román Kupa-győztes, valamint magyar bajnoki bronzérmes együttese azzal a céllal vág neki az idénynek, hogy megvédje címeit, illetve a magyar bajnoki döntőbe jusson. Ehhez öt új idegenlégiós, valamint a szintén nyáron leigazolt Kánya Attila és Sprencz István is hozzájárulhat, míg Kucera kapus, valamint Ilavsky, Valko és Strapko eligazolt.
A Csíkszeredai HC idén a felnőttbajnokságban áll rajthoz Magyarországon, ahol az első négybe kerülés a cél. A magyar U20-as pontvadászatban ezüstérmes, illetve a román bajnoki bronzérmes gárdát elhagyta négy idegenlégiósa, valamint Kánya Attila, a keretet később véglegesítik.
A magyar bajnokságban a két erdélyi gárda mellett az osztrák pontvadászatban is szereplő Alba Volán, a szlovák másodosztályban ugyancsak érdekelt FTC, valamint az Újpest, a Miskolci Jegesmedvék és a Dunaújvárosi Acélbikák együttese játszik az alapszakaszban három oda-vissza vágós fordulót. Ezt követően az első helyezett a rájátszás első körében nem vesz részt. A második választ magának ellenfelet az 5–6–7. helyezettek közül, a harmadik a megmaradt két együttesből, a negyedik pedig a nem választott csapatot kapja.

A HC nyit a román bajnokságban
A Csíkszeredai HC Galaci Dunărea elleni előrehozott mérkőzéseivel pénteken megkezdődik a román bajnokság 2007/2008-as idénye, amely nyolc együttest vonultat fel. A HC, a Csíkszeredai Sportklub, a Gyergyószentmiklósi Progym, a Steaua, a Sportul Studenţesc és a Galac mellett két újonc csapat nevezett be a pontvadászatba. Brassóban CSM Fenestela 68 néven új jégkorongcsapat alakult, amelyet Kovács László vezetőedző irányít. A másik újonc a Prakab Gábor és ifj. Antal Előd által felkészített Csíkszeredai Sportklub II lesz. Az elmúlt idényben is szerepelt hat együttes oda-vissza kört játszik egymással, mialatt a két új együttes egymás ellen játszik. Ezek után az alapszakasz első négy helyén zárt gárda a felsőházban, míg az 5–6. helyezett, kiegészülve a két újonccal, az alsóházban szerepel. A HC péntektől kezdődően Gyergyószentmiklóson játszik négy mérkőzést a Galaccal, mivel a Vákár Lajos-műjégpályán hétvégén junior műkorcsolya-Grand Prix-t rendeznek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés