Hirdetés

Többet kellene dolgozni

Azontúl, hogy kevésbé tehetségesek, mint a húsz-harminc-negyven évvel ezelőtti játékosok, a mai futballisták kevesebbet dolgoznak edzéseken, és gyengébben hajtanak a mecscseken – állapította meg a Krónikának adott interjúban Dorin Mateuţ. Az egykori válogatott középpályás és aranycipős gólkirály szerint a hazai futball szintjének növeléséhez legalább olyan feltételekre lenne szükség, mint három évtizeddel ezelőtt, az ő idejében.

Szucher Ervin

2012. december 26., 20:192012. december 26., 20:19

– Míg egykori dinamós társai öregfiúk csapatába szerveződve rendszeresen rúgják a bőrt, önt csak a kispadon ülve látni. Nem hiányzik a foci?

– Dehogynem, de még mennyire! Csakhogy az én térdemet kétszer is műtötték, és még mindig nem jött helyre, pedig azóta elég sok idő telt el. Még mindig az Olaszországban, 1992 és 1995 között a Bresciánál és a Reggianánál összeszedett sérülések levét iszom. Lényegében emiatt is voltam kénytelen időnap előtt, mindössze 30-31 évesen abbahagyni a futballt. Az idő teltével, ha túl nagy a kiesésed, gondjaid lehetnek. Ezért is félek pályára lépni, főleg teremben. De azért ott vagyok a fiúk mellett, drukkolok nekik, elkísérem a kiszállásokra is, és olykor, füvön én is megkockáztatok egy kis pályára lépést.

– Hogy önnek miért nem megy 47 évesen és sérülten a foci, értem. De miért nem megy a húsz évvel fiatalabb, ép, egészséges mai dinamósoknak?

Dorin Mateuţ

Született: 1965 augusztus 5., Bogáta (Kolozs megye)
Posztja: támadó középpályás
Klubjai: Vajdahunyadi Corvinul (1980–1987), Dinamo (1987–1990, 1994–1995), Real Zaragoza (1990–1992), Brescia (1992–1993), Reggiana (1993–1994), Sportul Studenţesc (1996).
Sikerei: román bajnok (1990), Román Kupa-győztes (1990), román gólkirály (1989), Aranycipő (1989)
Válogatottság: 56 meccs / 10 gól (1984–1991)

– Ezt tőlük kéne megkérdezni. Szerintem jóval többet kellene dolgozniuk, és sokkal nagyobb odaadással kellene játszaniuk. Az az érzésem, hogy a keret jelenlegi tagjaiban nemigen tudatosult, mit jelentett a hazai labdarúgás világában a Dinamo. Ha jobban tisztelnék ezt a márkanevet és a vérbeli drukkereket, akkor nem így fociznának. Azzal, amit mutatnak, sajnos még a saját szurkolóinkat is maguk ellen fordítják.

– Ezért csak ők hibáztathatók vagy azok a vezetők, akik összevásárolták őket?

– A tulajdonosok a saját pénzüket fektetik a fociba, így ők a legkevésbé hibásak. Bármelyik klubnál előfordulhat, hogy elfogy a pénz, vagy legalább is szűkül a költségvetés. Sajnos most éppen az olyan nagy hagyománnyal rendelkező gárdákon a sor, mint a Rapid vagy a Dinamo. De ha megoldódnak az anyagi gondok, merem remélni, hogy nem sokára újból olyan csapatunk lesz, mint hajdanán, az én időmben.

– A pénzen kívül mi hiányzik a Dinamónál és egyáltalán a román futballban, hisz már két és fél évtizede nincs újabb aranycipős gólkirálya? Sőt az olyan gólgyáros is ritka, aki fele annyi találatot ér el, mint fénykorában Dorin Mateuţ.

– A romániai focisták közül én nyertem el az utolsó Aranycipőt az 1988/89-es bajnokságban, ha jól emlékszem, 43 góllal. Ahhoz, hogy a hazai labdarúgás egy újabb, hasonló teljesítményt elérő gólkirályt termeljen ki, sokkal magasabb szintre lenne szükség. A magasabb szintet csak az értékesebb játékosok biztosíthatják. Azaz ugyanoda térünk viszsza: többet, jobban, odaadóbban kellene dolgozni. Mind a játékosoknak, mind az edzőknek. Ehhez meg feltételekre is szükség lenne; legalább olyanokra, mint az én időmben.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés