Többet kellene dolgozni

– Míg egykori dinamós társai öregfiúk csapatába szerveződve rendszeresen rúgják a bőrt, önt csak a kispadon ülve látni. Nem hiányzik a foci?

– Dehogynem, de még mennyire! Csakhogy az én térdemet kétszer is műtötték, és még mindig nem jött helyre, pedig azóta elég sok idő telt el. Még mindig az Olaszországban, 1992 és 1995 között a Bresciánál és a Reggianánál összeszedett sérülések levét iszom. Lényegében emiatt is voltam kénytelen időnap előtt, mindössze 30-31 évesen abbahagyni a futballt. Az idő teltével, ha túl nagy a kiesésed, gondjaid lehetnek. Ezért is félek pályára lépni, főleg teremben. De azért ott vagyok a fiúk mellett, drukkolok nekik, elkísérem a kiszállásokra is, és olykor, füvön én is megkockáztatok egy kis pályára lépést.

– Hogy önnek miért nem megy 47 évesen és sérülten a foci, értem. De miért nem megy a húsz évvel fiatalabb, ép, egészséges mai dinamósoknak?

– Ezt tőlük kéne megkérdezni. Szerintem jóval többet kellene dolgozniuk, és sokkal nagyobb odaadással kellene játszaniuk. Az az érzésem, hogy a keret jelenlegi tagjaiban nemigen tudatosult, mit jelentett a hazai labdarúgás világában a Dinamo. Ha jobban tisztelnék ezt a márkanevet és a vérbeli drukkereket, akkor nem így fociznának. Azzal, amit mutatnak, sajnos még a saját szurkolóinkat is maguk ellen fordítják.

– Ezért csak ők hibáztathatók vagy azok a vezetők, akik összevásárolták őket?

– A tulajdonosok a saját pénzüket fektetik a fociba, így ők a legkevésbé hibásak. Bármelyik klubnál előfordulhat, hogy elfogy a pénz, vagy legalább is szűkül a költségvetés. Sajnos most éppen az olyan nagy hagyománnyal rendelkező gárdákon a sor, mint a Rapid vagy a Dinamo. De ha megoldódnak az anyagi gondok, merem remélni, hogy nem sokára újból olyan csapatunk lesz, mint hajdanán, az én időmben.

– A pénzen kívül mi hiányzik a Dinamónál és egyáltalán a román futballban, hisz már két és fél évtizede nincs újabb aranycipős gólkirálya? Sőt az olyan gólgyáros is ritka, aki fele annyi találatot ér el, mint fénykorában Dorin Mateuţ.

– A romániai focisták közül én nyertem el az utolsó Aranycipőt az 1988/89-es bajnokságban, ha jól emlékszem, 43 góllal. Ahhoz, hogy a hazai labdarúgás egy újabb, hasonló teljesítményt elérő gólkirályt termeljen ki, sokkal magasabb szintre lenne szükség. A magasabb szintet csak az értékesebb játékosok biztosíthatják. Azaz ugyanoda térünk viszsza: többet, jobban, odaadóbban kellene dolgozni. Mind a játékosoknak, mind az edzőknek. Ehhez meg feltételekre is szükség lenne; legalább olyanokra, mint az én időmben.