
Fotó: Henning János
Az éppen zajló városnapokon ünnepelték péntek este Sepsiszentgyörgyön a Sepsi SIC csapatát, amely megnyerte a női kosárlabda bajnokságot, miután 3-1 arányban legyőzte a Kolozsvári U-t a Nemzeti Liga döntőjében.
2017. május 01., 15:462017. május 01., 15:46
A csapat és a technikai stáb a Kolozsváron nyert kupával vonultak a Szent György Napok központi színpadára. Annemarie Gödri-Pârău az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy nagyon meghatotta ez a fogadtatás és külön köszönetet mondott a szurkolóknak, akik az egész bajnokság alatt kiálltak mellettük.
„Nem számíthattunk arra, hogy könnyű döntő lesz, főleg miután itthon elveszítettük az első meccset. Jobban összpontosítottunk, ambíciósabbak voltunk, jobban küzdöttünk és elhoztuk ezt a kupát Sepsiszentgyörgyre, amit most, a városnapok alkalmával, a közönségnek is be tudtunk mutatni" – nyilatkozta Rusz István, a csapat menedzsere.
„Nagyon boldogok vagyunk. Nehezebb volt, mint gondoltuk, de talán így édesebb a győzelem íze. Nagyon nehéz és kiegyensúlyozott idény volt, és rendkívül boldogok vagyunk, hogy másodjára is sikerült megnyernünk a bajnokságot" – mondta Miklós Zoltán, a Sepsi SIC elnöke.
Fotó: Crow Security/Szigyártó Szabolcs
Ambrus József, aki a Kovászna megyei tanácsot képviseli a klub vezetőségében, csodálatosnak nevezte a teljesítményt, mert az idei bajnokság hozta az utóbbi tíz esztendő legerősebb küzdelmét és több csapat is nagyobb költségvetésből gazdálkodott, mint a háromszékiek.
„Ez egy csodálatos teljesítmény. Idén nagyon erős volt a bajnokság, több olyan csapat volt, amelynek nagyobb volt a költségvetése, mint a miénk.
mit például az, amikor az utolsó két hónapra új beállóst szerződtünk Chay Shegog személyében. Büszke vagyok a csapatra, és büszke vagyok Zoran Mikes edzőre, aki szerintem a román bajnokság legjobb edzője" – nyilatkozta az Agerpresnek Ambrus József.

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC női kosárlabdacsapata csütörtök este megvédte bajnoki címét: a döntő negyedik, kolozsvári mérkőzésén 85:76-ra nyert az Universitatea vendégeként, így összesítésben 3-1-re megnyerte az aranycsatát.
A Sepsi SIC zsinórban másodszor nyerte meg a női kosárlabda bajnokságot, miután csütörtök este 76-85 (23-20, 14-22, 9-22, 34-17) arányban legyőzte a Kolozsvári U-t a Nemzeti Liga döntőjének negyedik mérkőzésén. Az első meccset a kolozsváriak nyerték Sepsiszentgyörgyön 64-66-ra, a másodikon a hazaiak győztek 72-66-ra. Ezt követően a bajnoki címvédő megnyerte a két kolozsvári mérkőzést, az elsőt szerdán 66-72-ra, a másodikat csütörtökön 76-85-re.
A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.
A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken
Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.
A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.
A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.
Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.
Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.
Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.
szóljon hozzá!