
2012. július 27., 08:342012. július 27., 08:34
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság mind a 204 tagállama indít versenyzőket a londoni játékokon, a legtöbbet házigazda Nagy-Britannia (542), a legkevesebbet pedig Egyenlítői-Guinea, Gambia, Mauritánia, Nauru, Szomália és Sierra Leone (2-2). További négy versenyző pedig az ötkarikás zászló alatt indul: hárman közülük a két éve megszűnt Holland Antillák korábban már kvótát szerzett sportolói, Guor Marial maratonista pedig az olimpiai bizottsággal még nem rendelkező, tavaly függetlenné vált Dél-Szudán képviselője.
A 10 500 sportoló 29 sportág 302 versenyszámában küzd az érmekért, a legtöbb döntőt (35) az utolsó előtti napon, augusztus 11-én rendezik. Londonban mutatkozik be az olimpián a női ökölvívás (3 súlycsoporttal), Pekinghez képest kikerült viszont a programból a baseball, valamint női változata, a softball is. Egyes sportágak esetében a versenyszámok változtak, asztaliteniszben például a párosokat a csapatversenyek váltották fel, a teniszezőknél pedig először rendeznek vegyespárost is. A vívóknál 2004 óta a létszámkorlátozás miatt minden olimpián kiesik két fegyvernem csapatversenye, idén a férfi párbajtőrőzök és a női kardozók küzdenek csupán egyénileg.
A legtöbb aranyérmet idén is atlétikában (47) és úszásban (34) osztják ki, s a hagyományok szellemében alighanem innen kerülnek majd ki az olimpia legnagyobb sztárjai is, miután tornában a szerspecialisták elterjedésével mostanában sokkal jobban megoszlanak a sikerek. Az Athénban és Pekingben 14 aranyat nyerő úszósztár, az amerikai Michael Phelps hét számban indul, és jó eséllyel megdöntheti az eddig legtöbb olimpiai érmet szerző szovjet tornász, Larissza Latinyina (9 arany, 5 ezüst, 4 bronz) rekordját. A női mezőnyben is lesz egy hasonló számhalmozó, a 17 éves Missy Franklin szintén négy egyéni és három váltószámban harcolta ki az indulási jogot.
Atlétikában a kenyai hosszútávfutók és a jamaicai sprinterek veszélyeztethetik az Egyesült Államok hegemóniáját, a két ország szinte összes versenyzőjét egyetlen sportágban indítja: a kelet-afrikaiak 47 olimpikonja közül csak öten, a karibiak 50 versenyzője közül pedig mindössze hárman nem atléták.
Az amerikaiak számára az aranyak száma amúgy is presztízskérdés, miután négy éve hiába nyertek több érmet a Kínánál (110-100), több első helyével (51-36) a házigazda végzett a táblázat első helyén. Az Egyesült Államok–Kína-párharcba most a britek is szeretnének beleszólni, akik leginkább kerékpárosaiktól várnak sikereket: országúton a friss Tour de France-bajnok Bradley Wigginstől és a világbajnoki címvédő Mark Cavendishtől, pályán pedig a Pekingben triplázó Chris Hoytól és Victoria Pendletontól.
Bár az olimpián gyakran háttérbe szorulnak, érdemes lesz követni a sportjátékok versenyeit is. Kosárlabdában a profi ligájukra építő amerikaiak verhetetlennek tűnnek, a férfiaknál csak a spanyolok, a nőknél az ausztrálok és az oroszok szorították meg őket a legutóbbi világversenyeken. Női kézilabdában a norvégok fölénye hasonló az utóbbi időben, a férfi címvédő franciák viszont egy gyenge Európa-bajnokság után érkeznek.
Vízilabdában a nőknél szintén az amerikaiak a legesélyesebbek, bár ott jóval kiegyensúlyozottabbak az erőviszonok, a férfiaknál pedig a hagyományos magyar–délszláv párharc várható: Szerbia, Montenegró és Horvátország tör Kemény Dénes legutóbbi három aranyat begyűjtött gárdájának trónjára. Érdekesség, hogy a csapatsportágakban rendszerint erősnek számító Németország részéről mindössze a két gyeplabda-válogatott, valamint a férfiröplabda-együttes jutott ki Londonba.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.