2010. augusztus 06., 11:402010. augusztus 06., 11:40
A Bajnokok Ligája nagy kihívás, ezt azóta tudom, mióta Spanyolországban játszottam. Nehéz selejtezőcsoportban szerepelünk, de van esélyünk a továbbjutásra” – nyilatkozta csütörtökön Mihaela Tivadar, amikor a kolozsvári klub hivatalosan bemutatta új szerzeményét.
Amint arról lapunkban korábban beszámoltunk, a Kolozsvári U Jolidon a második selejtezőkör sorsolásán – kiemeltként – az öt olimpiai bajnokot is foglalkoztató norvég Byasennel, a macedón Metalurg Szkopjével, illetve az első selejtezőcsoport győztesével került egy csoportba, amelynek győztese a BL csoportkörébe jut. A kolozsvári klub szerette volna megrendezni a tornát, ám az Európai Kézilabda-szövetség új szabálya szerint elsőként nem az első kalapból kisorsolt csapatot, hanem a harmadikat, azaz a Metalurg Szkopjét illeti meg a rendezés joga. A macedónok éltek is a lehetőséggel, így a tornát szeptember 17. és 19. között Szkopjében rendezik. Gheorghe Covaciu vezetőedző jelezte, még legalább két játékossal szeretnének erősíteni. Egyikük a román válogatott Narcisa Lecuşanu lehet.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.