Hirdetés

Tizenhét éves csatárt is behívott Marco Rossi a magyar válogatott pokolian nehéz NL-meccseire

Vancsa Zalán 17 évesen került be a labdarúgó-válogatottba •  Fotó: Mtkbudapest.hu

Vancsa Zalán 17 évesen került be a labdarúgó-válogatottba

Fotó: Mtkbudapest.hu

A mindössze 17 éves Vancsa Zalán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe a Nemzetek Ligája A divíziójának első négy fordulója előtt.

MTI

2022. május 13., 14:352022. május 13., 14:35

Marco Rossi szövetségi kapitány az MTK Budapest tehetséges csatára mellett 26 játékost hívott meg a júniusi mérkőzésekre készülő keretébe, amelyben rajta kívül további három újonc szerepel Szappanos Péter, Spandler Csaba és Baráth Péter személyében, de ők korábban már együtt készültek a nemzeti együttessel.

„Nincs meglepetés Vancsát leszámítva, mert rajta kívül csak olyanokat hívtam meg, akikre korábban is számítottam. Varga Kevint sajnálom, hogy nem hívhattam meg, de semennyit sem játszik a Young Boysban. Ugyanez a helyzet Schön Szabolcs esetében, s bár őt meghívtam, de az első két mérkőzés során az U21-es válogatottban szerepel majd” – indokolta a keret összetételét a pénteki sajtótájékoztatón az olasz szakember. Az MTI érdeklődésére

Hirdetés

Vancsáról kifejtette, hogy „nem kell Josep Guardiolának vagy Jürgen Kloppnak lenni” ahhoz, hogy meglássa valaki a tehetséget a fiatal támadóban, akinek kiváló alapsebessége van.

„Klubjában több játéklehetőséget is kaphatott volna, talán a kiesés elleni küzdelem miatt jutott neki kevesebb. Azért hívtam meg, hogy adjak neki egy jelzést. Egyértelműen üzenetet küldtem, mert a jövő a fiataloké. Tudniuk kell, hogy én és a stábon követjük őket. Kötelességem gondozni az ilyen fiatal tehetséget” – válaszolta Rossi, aki hozzátette, Schönhöz hasonlóan eleinte ő is az U21-es válogatottban szerepel majd.

A kapusok tekintetében arról beszélt, hogy Gulácsi Péternek és Dibusz Dénesnek is szeretné megadni a lehetőséget, ezért azt tervezi, hogy két-két meccsen fog védeni mindkettő.

Idézet
Gulácsi és Orbán rengeteget játszott. Nem gondolhatjuk, hogy velük az idény végeztével még négy meccset lejátszathatunk”

– jelentette ki az 57 éves tréner.

A védelem kapcsán Szalai Attiláról ejtett szót, elmondása szerint napi összeköttetésben van vele, ez alapján sokat javult az állapota, így abban bízik, hogy a Fenerbahce utolsó meccsein már ismét pályára léphet. Ugyanakkor megjegyezte, a keretben hat játékos tud belső védőként futballozni.

A csatárok közül az OTP Bank Liga gólkirályáról, Ádám Martinról beszélt bővebben:

Idézet
Ádám valószínűleg eligazol egy másik bajnokságba. Szerbia ellen csereként beállva jól dolgozott, de húsz perc alatt elfáradt, azaz neki állóképességben sokat kell még fejlődnie. A 31 gólnak viszont megvan az oka.

Ugyan nincs kivételesen jó formában, de elkezdtünk vele egy közös munkát, amit folytatni akarunk” – mondta Rossi a Paks csatáráról.

Arra nem kívánt válaszolni, hány ponttal lenne elégedett, inkább úgy fogalmazott, ha kevés pontot is gyűjt a nemzeti csapat, de úgy érzi majd magát, mint egy éve Münchenben az Eb-csoportkört követően, akkor elégedett lesz. Felidézte, hogy akkor előre aláírta volna a két pontot a portugál, francia, német hármassal szemben, aztán mégis keserű volt a szája íze, mivel a németek íz perccel a vége előtt egyenlítve ütötték el a csapatát a továbbjutástól.

„Labdarúgóként sosem voltam olasz válogatott, csak a harmadosztály U21-es válogatottságáig vittem, így meccsen még nem hallhattam az olasz himnuszt.

Idézet
Cesenában énekelni is fogom, mert olasz vagyok, de persze a magyart is. Engem nagyon meg fog hatni”

– tekintett előre a hazája elleni mérkőzésre Rossi.

A magyar nemzeti csapat június 4-én az Eb-ezüstérmes angolokat fogadja zárt kapuk mögött, majd három nappal később az Európa-bajnok olaszok vendége lesz Cesenában. Június 11-én a németek következnek hazai környezetben immár nézők előtt, június 14-én pedig Anglia lesz az ellenfél Wolverhamptonban. A hazai bajnokságban szereplő labdarúgók május 23-án kezdik a közös edzéseket Telkiben, míg a hagyományos összetartás egy héttel később kezdődik.

A magyar válogatott kerete:
kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár), Kecskés Ákos (Nyizsnyij Novgorod), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Nagy Zsolt (PAFC), Willi Orbán (RB Leipzig), Spandler Csaba (PAFC), Szalai Attila (Fenerbahce)
középpályások: Baráth Péter (DVSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (MOL Fehérvár), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (Barnsley), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Vécsei Bálint (Ferencváros)
támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (SC Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (FC Basel), Vancsa Zalán (MTK Budapest)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
Hirdetés
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
Hirdetés
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
Hirdetés
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
2025. december 09., kedd

Női kézilabda-vb: a holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a negyeddöntőben

A holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a holland–német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokság szerdai negyeddöntőjében, miután a társházigazda 26-23-ra legyőzte a francia együttest a középdöntő hétfői zárómérkőzésén, Rotterdamban.

Női kézilabda-vb: a holland csapat lesz a magyar válogatott ellenfele a negyeddöntőben
Hirdetés
Hirdetés