2009. június 22., 10:182009. június 22., 10:18
A Manchester United 25,5 millió fontos, öt évre szóló ajánlatot tett az argentinnak, amivel az egyik legjobban fizetett labdarúgó lett volna a keretben. Tevez 2007-ben került a csapathoz, és 63 bajnokin lépett pályára, amelyeken 19 találatot szerzett.
A legutóbbi bajnokságban a játékos nemegyszer hangoztatta, hogy több lehetőséget szeretne kapni. Sajtóinformációk szerint Tevez marad Manchesterben, és a helyi rivális City együttesénél folytatja pályafutását.
A Real Madridba tartó aranylabdás, tavaly a világ legjobbjának megválasztott Cristiano Ronaldo, aki átigazolási világrekordot jelentő 94 millió euróért távozhat a spanyol királyi klubhoz, közben elárulta: már tavaly eldöntötte, hogy otthagyja a Unitedet.
„Azután, hogy 2008-ban megnyertük a Bajnokok Ligáját, úgy gondoltam, hogy itt nincs már mit megvalósítanom. Amikor mindent elértél, amit csak lehet, ideje új kihívás után nézni” – mondta Ronaldo, aki idényenként átlagban nettó 9 és fél millió eurót fog keresni Madridban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.