2012. február 09., 09:162012. február 09., 09:16
Az Istvánmező rekonstrukciójáért és rehabilitációjáért felelős kormánybiztos kötetlen egyeztetést tartott az általa irányított program első üteméről, amelyen jelen volt az országos főépítész, a fővárosért felelős állami főépítész, továbbá korábbi fővárosi főépítészek, kerületi főépítészek, valamint a szakmai szervezetek vezetői is. A bemutató után az építészkamarák és szakmai szervezetek delegáltjai kötetlen beszélgetés keretében fejtették ki álláspontjukat a projekt első szakaszáról és az ahhoz kapcsolódó tervpályázatról – olvasható az MTI által idézett közleményben.
Amint arról beszámoltunk, Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke kedden elmondta: mégsem bontják le a Puskás Ferenc Stadiont, hanem a felső karéj elbontásával, 40 ezres befogadóképességgel üzemel tovább a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezői alatt. Ugyanakkor februárban nemzetközi tervpályázatot írnak ki egy új, mellé épülő 45 ezres, 60 ezresre bővíthető arénára, amelyre 30–35 milliárdot, azaz mintegy 103–120 millió eurót szánnak. A munkálatok 2013 elején kezdődhetnének, és 2015-re meglehet az új stadion. A kormány tavaly november 2-án fogadta el a Puskás Ferenc Stadion újjáépítésével kapcsolatos koncepciót, amely szerint egy 40 ezer férőhelyes – igény esetén 55 ezer férőhelyesre bővíthető – sportlétesítmény épül összesen 35 milliárd forintból.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.