
Fotó: MTI
2010. január 25., 09:202010. január 25., 09:20
A magyaroknak a döntetlen is elegendő lett volna a továbbjutáshoz, hiszen a kilenc légióssal felálló azeriek korábban a házigazdákat 3-1-re, míg a cseheket 7-1-re verték az A jelű hármasban.
Ám a Kozma-csapat nem úgy kezdett, mint aki csak a vereséget szeretné elkerülni: a budapesti Papp László-sportarénába kilátogató 7600 néző buzdítása közepette már az elejétől fogva letámadta az ellenfelet, majd Dróth góljával a hatodik percben a vezetést is megszerezte, Lódi bombája (10. perc) pedig már megnyugtató előnyhöz juttatta a házigazdákat.
Az eredmény szünetig nem változott, fordulás után pedig – a kiegyenlítődött erőviszonyok ellenére – újabb két magyar gól következett: egy ellentámadás végén gurcsányi passzát a világválogatottban is szerepelt Lódi értékesítette (25.), néhány pillanat múlva pedig ismét Dróth vette be a már ekkor vészkapust bevető csehek kapuját. A cseh taktika végül nem bizonyult elhamarkodottnak, hiszen szinte azonnal szépítettek (26.), majd kétgólosra csökkent a különbség (33.), s az utolsó öt percnek már csak egygólos előny birtokában vágtak neki a magyarok.
A vészkapus révén két perccel a vége előtt ki is egyenlítettek a csehek, de még ekkor is a hajrában fáradtan vergődő magyaroknak állt a zászló. Nem sokáig, hiszen egy percre rá egy fejesgóllal vezetéshez jutottak a csehek, miközben azonban a semleges kommentátorok a hihetetlen fordításról áradoztak, Gyurcsányi az utolsó percben a lécről levágódó labdáját második nekifutásra a hálóba továbbította: 5-5, azaz megint a piros-fehér-zöldek érezhették magukat a negyeddöntőben.
Ekkor már a magyarok csodálatos továbbjutására gondolt mindenki, kivéve a cseh játékosokat, akik közül Kopeczky néhány másodperccel a vége előtt közelről utat talált a magyar kapu felé, s a nyolc közé lőtte a cseheket.
„A szünetben külön felhívtam a fiúk figyelmét arra, hogy még nem nyertük meg a mérkőzést. Azt gondoltuk, hogy elég lehet az előny, de semmiképpen sem hittük még el, hogy győztünk – emlékezett vissza Kozma Mihály szövetségi edző. – Borzasztóan nehéz beszélni egy ilyen szituációban, mivel jól felkészültünk, tudtuk, hogy mit fog csinálni az ellenfél, de egyszerűen az utolsó centiméterekre nem értünk oda. Az élet nem áll meg, megyünk tovább, sajnálom, hogy a hazai közönség nem láthat minket többet.\"
A korábban a Székelyudvarhely SK-nál is dolgozó szakember jelezte, több fiatal játékost is felfedezett az Eb-re készülve, ezért úgy látja, van jövője a magyar futsalnak, emiatt pedig nem akar lemondani tisztségéről.
A futsal-Eb zajlik tovább: a csehek a B csoportban az ukránokat és a belgákat is legyőző olaszokkal játszanak a negyeddöntőben, míg az azeriek számára Ukrajna következik. A C és a D csoport végeredménye lapzárta után alakult ki.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.