2010. november 01., 09:292010. november 01., 09:29
A látványos összecsapások előtt az ifjú tehetségek találkoztak a tapasztaltabb korosztállyal: az idei US Openen a juniorok között bajnok Fucsovics Márton és a világranglistán 37. Szávay Ágnes játszott párosmeccset a Temesvári Andrea–Mansour Bahrami- duóval. Az ifjak 4:3-nál brékeltek, majd simán megnyerték az egyszettes összecsapást (6:3).
A folytatásban két legenda, a nyolcszoros Grand Slam-győztes Ivan Lendl és a hétszeres GS-bajnok Mats Wilander ütközete következett. Látszott, hogy mindkét klasszis mindent tud erről a játékról, bár az néha kérdéses volt, el is tudják-e érni a gyorsabb labdákat. Az első játszmát Wilander nyerte (6:4), a másodikban egyenlített Lendl (6:4), és következett az úgynevezett döntő rövidítés.
A svéd ezúttal már nem ismert pardont, komolyra fogta, és végül nagyon simán, 10-5-tel nyerte a meccset. A legendák csatája után a jelen bajnokai következtek: Berdych és Söderling is csak a rövidítésben tudta eldönteni az összecsapás sorsát. Az első játszmát a cseh (7:6), a másodikat pedig a svéd (6:4) nyerte meg. A döntő rövidítésben aztán Berdych volt a jobb (10-8).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.