2009. január 04., 22:172009. január 04., 22:17
A rendezési jogért két város, Temesvár és Székesfehérvár pályázott. A pozsonyi székhelyű Európai Kosárlabdaliga (CEBL) végül a bánságiak mellett döntött. „Megnyertük a rendezési jogot, annak ellenére, hogy a magyarok jóval nagyobb esélyekkel indultak a város földrajzi fekvése miatt, ugyanis Székesfehérvár lett volna a legkönnyebben megközelíthető a másik három csapat számára. Érdekes, hogy éppen a csehek támogattak minket a leginkább, akik a legmeszszebb vannak Temesvártól” – nyilatkozta Adrian Vermeşan, az Elba sportigazgatója, aki hozzátette, ilyen körülmények között nagyon reméli, hogy megnyerik a négyes döntőt. Nem örült ennyire a temesvári rendezésnek Halm Roland, az Albacomp szakosztály-igazgatója: „Sajnos nem mi látjuk vendégül a Final Four csapatait, pedig mindent megtettünk ennek érdekében. A hivatalos indoklásban szűkszavúan annyit tudattak velünk, hogy a temesváriaké volt a legjobb ajánlat”.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.